BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukránokkal riogattak csalók egy idős nőt

Az idős asszony egy műanyag táskába pakolta értékeit, amit a csalók utasításai szerint a szeméttárolóba dobott.

Csalók hívtak fel egy idős nőt, akinek azt állították, hogy a rendőrség bűnügyi osztályától vannak – írta a szlovákiai Új Szó.

Kosice/slovakia,July,28,,2020,A,Slovakian,Police,(policia),Car,In

csaló
A csalók utasításai szerint járt el az idős asszony / Fotó: Shutterstock

Az ismeretlen női hang azt mondta az asszonynak, hogy a községben ukránok járnak, és hozzá is elmennek majd, miután szerepel a listájukon. Azért – folytatta –, hogy az értékei és megtakarítása ne kerüljön veszélybe, tegye azokat egy műanyag táskába, majd helyezze azt a ház előtt található szeméttárolóba. Ezután várnia kell, amíg a rendőrség a helyszínre ér, az értékeket pedig biztonságba helyezi. Az idős asszony a csalók utasításai szerint járt el, így

legalább 8 ezer eurós (mintegy 3,1 millió forint) kárt okoztak neki.

Az ügyben csalás miatt indult eljárás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.