BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor után David Cameronnal is tárgyalt Donald Trump

Korábban többen is bírálták Orbán Viktort, hogy a volt amerikai elnökkel tárgyalt, most David Cameron brit külügyminiszter utazott el Trump mar-a-lagói rezidenciájába.

Floridában tárgyalt David Cameron brit külügyminiszter Donald Trumppal, a külügyminisztérium szóvivője hétfői közleményében közölte: „Washingtoni látogatása előtt a külügyminiszter ma találkozik Trump volt elnökkel Floridában. 

Bevett gyakorlat, hogy a miniszterek rutinszerű nemzetközi szerepvállalásuk részeként találkoznak ellenzéki jelöltekkel.”

British Foreign secretary David Cameron visits
Korábban többen is bírálták Orbán Viktort, hogy a volt amerikai elnökkel tárgyalt, most David Cameron utazott el Trump mar-a-lagói rezidenciájába / Fotó: AFP

A The Telegraph cikke szerint Cameron most találkozik először a volt amerikai elnökkel azóta, hogy az elhagyta a Fehér Házat. A két politikus közötti megbeszélésen szóba kerülhetett Ukrajna, a gázai háború és a NATO jövője is. Egy kormányzati forrás azt mondta a The Telegraphnak, hogy a külügyminiszter azt akarta, hogy 

Trump „hallja meg, mennyit fordítunk a védelmi kiadásokra, és a produktív találkozón hangsúlyossá váljon a két ország közötti különleges kapcsolat kiterjedtsége és ereje”. 

Cameron kedden és szerdán átutazva Washingtonban találkozik más republikánusokkal is. 

Korábban a Világgazdaság is beszámolt arról, hogy Orbán Viktor többnapos látogatást tett az Egyesült Államokban, melynek keretében március 8-án Donald Trump volt amerikai elnökkel és jelenlegi republikánus elnökjelölttel tárgyalt. A megbeszélés után közös vacsorával és koncerttel folytatódott a program. Az esti programról rövid videókat is megosztott Orbán Viktor stábja a közösségi oldalakon, de számos egyéb kép és videó is elárasztotta az internetet, amelyek a találkozóról készültek. 

A Trump–Orbán-találkozótól hangos a külföldi sajtó: a volt elnöknél járt „a keményvonalas magyar vezető”

Szinte az összes nagyobb külföldi médium beszámolt a Trump–Orbán-találkozóról. Orbán Viktor többnapos látogatást tett az Egyesült Államokban.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.