BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elképesztő hőség érkezik, Olaszországban kiadták a riasztást – mi sem fogunk fázni

Készültségben a polgári védelem és az olasz egészségügy is. A megszokottnál mintegy 10 fokkal lesz melegebb Olaszországban.

A következő napokra negyvenfokos hőmérsékletet jeleznek előre a meteorológusok Olaszországban. Az idei nyár első hőhullámát a mitológiai krétai királyról, Minószról nevezték el. Talán nem véletlenül, hiszen Görögországban már napok óta tombol a hőség, és ez nem csillapodik a közeljövőben sem lényegesen.

Tourists crowd Rome despite heatwave, hőség, hőhullám
Európában is egyre gyakoribb a trópusokat idéző hőség / Fotó: AFP

Nem csak Olaszországot érinti a hőhullám

A forró levegő leginkább Olaszország középső és déli részére érkezik majd meg keddtől és a hőmérséklet 10 fokkal lépheti túl a június harmadik hetében megszokottat, de Belgrádban is elérheti a 38 fokot, ahogy a hét közepén Magyarország is kánikulára számíthat. A csúcspont csütörtökön várható.

Közel 40 fok lesz többek között Róma, Nápoly, Terni, Firenze, Ferrara, valamint az adriai partokhoz közeli Forli és Macerata térségében, míg 

Szicília és Szardínia belsejében akár több mint 40 fokos hőség is lehet. 

A hőség enyhülése a hét végétől várható, amikor a forróságot viharok válthatják fel.

A hőhullámnak Olaszországban nevet is adtak, azt Minósz krétai királyról nevezték el, miközben a polgári védelem és az olasz egészségügy is készültséget rendelt el a kánikula miatt. Időseknek, betegeknek és gyerekeknek nem ajánlott a nap legmelegebb óráiban a szabadban tartózkodni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.