Itt a Kúria döntése: minden, a főpolgármester-választáson leadott érvényes szavazatot újraszámolnak
Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választáson leadott összes szavazat újraszámolását – derül ki a Kúria oldalán vasárnap megjelent határozatból.

A határozatban foglaltak szerint elrendelték a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat Nemzeti Választási Bizottság általi átvizsgálását, valamint újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását. Az újraszámlálás után állapítják meg, ki lesz Budapest főpolgármestere.
A Kúria azután döntött így, hogy az Alkotmánybíróság (AB) pénteken hozott döntésében helyt adott Vitézy Dávid alkotmányjogi panaszának, és ezzel megsemmisítette a Kúria korábbi végzését, amely helybenhagyta a főpolgármester-választás eredményét, vagyis a Karácsony Gergely győzelmét megállapító NVB-határozatot. Az AB döntése azt jelenti, hogy a Kúriának újból le kellett folytatnia az eljárását, és új döntést kellett hoznia.
Karácsony Gergely korábbi nyilatkozata szerint a főpolgármester-választást megismételni már nem lehet, hiszen a törvény szerint ennek utolsó lehetséges időpontja pont ma, július 7-én, vasárnap lenne.
Mindezek nyomán nyolc napon belül – a választási irodák segítségével – újra fogják számolni az összes, 782 ezer érvényes szavazólapot.
A Kúria bírái, emberileg érthetően, nem kívántak asszisztálni ehhez, és nem kívánták maguk újraszámolni a negyven fokban nyolc nap alatt a 782 ezer érvényes szavazólapot, hanem inkább törvényi alap nélkül kiadták ezt a feladatot a Nemzeti Választási Bizottságnak
– reagált a döntésre Facebook-posztjában Karácsony Gergely főpolgármester. Hozzátette: a választási irodák tagjai a törvény szerint közreműködhetnek az újraszámolásban, de magát az újraszámolást a minden parlamenti párt részvételével működő választási bizottságnak kell végeznie; minden más megoldást választási csalási kísérletként fog értelmezni.


