Donald Trump bejelentette, hogy háromszor csap össze Kamala Harrisszel
Donald Trump három televíziós elnökjelölti vitára készül Kamala Harrisszel, amiről három médiummal zajlanak egyeztetések, és csaknem végleges megállapodás született – ezt maga a republikánus elnökjelölt jelentette be Floridában csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján. A volt elnök tájékoztatása szerint megállapodtak három országos televíziócsatornával a viták időpontjáról. Eszerint a Fox News hírtelevízió szeptember 4-én, az NBC televízió szeptember 10-én, míg az ABC televízió szeptember 25-én lenne a vita házigazdája.

A volt elnök szerint a médiumok vezetősége megerősítette a viták időpontját, néhány kisebb részlet szorul még tisztázásra a helyszínnel és a közönség jelenlétével kapcsolatban.
Arról is beszámolt, hogy az alelnökjelöltek vitájának a CBS televízió biztosítana felületet.
Donald Trump egyben reményét fejezte ki, hogy a Demokrata Párt kampánytörzse beleegyezik majd a kitűzött dátumokba, és hozzátette: fontosnak tartja a vitát demokrata párti ellenfelével.
Joe Bidennek az elnökjelöltségtől történt július 21-i visszalépésével kapcsolatban azt mondta, hogy a hivatalban lévő demokrata párti elnöktől elvették a lehetőséget, és azt előválasztás nélkül másnak adták át. A Joe Biden vezette kormányzat tevékenységét ugyanakkor a „józan ész nélküliség” kultúrájának nevezte.
Váratlan fordulat: a latinók Trump neve mellé húzzák az X-et
A latinók elsöprő többsége korábban a demokratákra szavazott, azonban a spanyol ajkúak az elmúlt években egyre inkább jobbra tolódtak: a korábban ingadozó Florida is latinó szavazóknak köszönhetően lett republikánus. Úgy tűnik, hogy a demokraták lazább bevándorlás- és határpolitikája nem vonzó a spanyol ajkúaknak.
A sajtótájékoztatón Donald Trump újságírók kérdéseire válaszolva többek között kifejtette, hogy ugyan támogatottsága az afroamerikai nők körében lehet, hogy nem túlságosan magas, de a közvélemény-kutatások szerint az afroamerikai férfiak, a fehér férfiak, valamint a zsidó választók és a spanyol ajkú lakosság körében kimagasló a támogatottsága.
Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról elmondta, hogy jó viszonyra törekszik Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akivel azt követően romlott meg a viszonya, hogy elnökként Kínát tette felelőssé a koronavírus-világjárvány kirobbanásáért. A jövővel kapcsolatban azt ígérte, hogy elnökké választása esetén kölcsönös előnyökön alapuló viszonyra törekszik majd Kínával, de hangsúlyozta, hogy Peking nem használhatja ki az Egyesült Államokat.



