Már nem vizsgálja Kasza Tibi cégét a versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2022 júniusában indított versenyfelügyeleti eljárást a főként étrend-kiegészítők értékesítésével foglalkozó Manker Beauty Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben. Az eljárás a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt indult. A Manker Beauty az énekesként és televíziós műsorvezetőként is ismert Kasza Tibi érdekeltsége.

A GVH közleményéből kiderül, hogy a szóban forgó cég 2021 júliusában kezdett foglalkozni azon étrend-kiegészítők forgalmazásával, amelyekre a vizsgálat kiterjedt. A társaság a versenyhatósági vizsgálat megkezdése után nem sokkal javította, valamint megváltoztatta a korábbi kommunikációs gyakorlatát.
A Manker Beauty Kft. az eljárás során együttműködő volt a nemzeti versenyhatósággal, elismerte a jogsértést, és lemondott a jogorvoslati jogáról. A cég vállalta a jogsértéssel érintett fogyasztók kompenzálását.
Ennek értelmében a 2021. július 15. és 2022. augusztus 5. között a vizsgálatban érintett termékeket vásárló fogyasztóknak egyenként ezer forintot fizet ki.
A GVH felhívja az érintett fogyasztók figyelmét, hogy a vállalkozás csak akkor tudja majd kifizetni a kompenzációt, ha az általa a közeljövőben elektronikus levélben megkeresett fogyasztók vissza fognak jelezni, és nyilatkozatot tesznek arról, hogy a kifizetést milyen bankszámlára kérik.
Az együttműködést és a visszatérítés mértékét mérlegelve a GVH Versenytanácsa eltekintett a bírság kiszabásától, amennyiben a társaság pontosan végrehajtja a vállalt kompenzációt.
A Manker Beauty Kft. ezenfelül már az eljárás során csatlakozott az Önszabályozó Reklám Testülethez, egyben megfelelési programjainak a részeként vállalta, hogy szakértők bevonásával végzi valamennyi kommunikációs és kereskedelmi tevékenységét. A nemzeti versenyhatóság a vállalt kötelezettségek megfelelő, maradéktalan teljesítését utóvizsgálat keretében ellenőrizni fogja.
Keményen odacsapott a versenyhivatal, gigabírságot kapott a Wizz Air
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) indoklása szerint a magyar érdekeltségű fapados légitársaság több ponton is megtévesztette az utasait.


