Home office: egymásnak feszül az Amazon és a brit kormány
Két eltérő nézőpont létezik azzal kapcsolatban, hogy az irodai dolgozók hol tudnak a legjobban dolgozni: az Amazon például visszarendelte alkalmazottait az irodákba heti öt napra, míg a brit kormány éppen a rugalmas munkavégzési jogok megerősítését szorgalmazza, beleértve az otthoni munkavégzést (home office-t) is. Az Amazon szerint az irodai jelenlét javítja az innovációt, az együttműködést és a kapcsolatokat, míg a kormány úgy véli, hogy a rugalmasság növeli a teljesítményt és a dolgozói elkötelezettséget.

Több kutatás is foglalkozik az otthoni és az irodai munkavégzés hatékonyságával. A Microsoft például a világjárvány idején megfigyelte, hogy a dolgozók kevésbé építettek új kapcsolatokat a távmunka során, és a valós idejű kommunikáció csökkent. Egy Stanford Egyetemen végzett kutatás szerint a kínai CTrip cég otthon dolgozó alkalmazottai 13 százalékkal voltak produktívabbak, mert kevesebb szünetet tartottak és kevesebb volt a betegnapjuk – írja a BBC. Azonban
a teljes távmunka a produktivitás 10 százalékos csökkenéséhez is vezethet.
Az Amazonhoz hasonlóan más nagyvállalatokhoz, szintén visszarendelte munkatársait az irodába, míg Európa egyes bankjai rugalmasabb megközelítést alkalmaznak. Az otthoni munkavégzés azonban sok ember, például a fogyatékkal élők számára is előnyös lehet, mert nagyobb önállóságot és hatékonyságot biztosít számukra.
Az Amazon célja, hogy 2025 első negyedévének végére legalább 15 százalékkal növeljék az egyéni munkatársak arányát a vezetőkhöz képest.
Home office helyett hibrid munkavégzés
Ezzel ellentétben a brit kormány nincs teljesen a home office ellen: a rugalmas munkavégzést szorgalmazzák, beleértve az otthoni munkavégzés jogainak megerősítését. Azt vallják, hogy a rugalmasság javítja a dolgozók teljesítményét, növeli a lojalitást és a termelékenységet. Olyan tényezőket is figyelembe vesznek, mint például a gondozási felelősségek, ezzel a dolgozók élethelyzetét és egyéni igényeit is szem előtt tartják.
A brit kormány szerint a hibrid munkavégzés előnyös a munkavállalók számára,
mivel jobb munka-magánélet egyensúlyt, nagyobb összpontosítást, kevesebb zavaró tényezőt és magasabb motivációt eredményez. Míg a kizárólag otthonról végzett munkavégzés aránya csökken az Egyesült Királyságban, a hibrid munkavégzés továbbra is növekvő tendenciát mutat, jelenleg a munkavállalók 27 százaléka dolgozik ilyen módon.


