Politikai tisztogatás Ukrajnában: széthullik a kormány – Zelenszkij egyik legfontosabb miniszterét is kirúgják
Gyakorlatilag tömeges elbocsájtás zajlik az ukrán kormányban – erről az ukrán média számolt be.

A Pravda saját forrásaira hivatkozva arról tájékoztatott, hogy további kirúgások vannak napirenden azt követően is, hogy három miniszter,
- az igazságügyi,
- az ipari,
- valamint a környezetvédelmi
már benyújtotta a lemondását, sőt így tett Olha Sztefanisina európai és euro-atlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes is, aki szintén lemondó levelet juttatott el az ukrán törvényhozásnak, a Radának. Igaz, a pletykák szerint Sztefanisina éppen az egyik megüresedett tárcát, az igazságügyit kapja majd meg.
Csakhogy ezzel még nincs vége az ukrán kormány kiterjedt átalakításának – amely egyes értelmezések szerint politikai tisztogatásnak tekinthető –, hiszen a nemzetközi közvéleményben talán legjobban ismert, Zelenszkij ukrán elnök egyik legfontosabb minisztere is lapátra kerülhet. A Pravda szerint ugyanis
Dmitro Kuleba külügyminisztert is menesztik.
Ezt arra hivatkozva írták meg, hogy informális beszélgetést folytattak az elnöki stáb tagjaival. A döntés olyannyira megszületett, hogy már az utódja nevét is nyilvánosságra hozták: nm hivatalos, de Kuleba után Andrij Sybiga lehet az ukrán diplomácia első embere, aki eddig az ukrán külügy első miniszter-helyetteseként fungált.
Ezzel sincs még vége az ukrán kormányt alapjaiban átíró folyamatnak. Az ukrán sajtó azt azonban kiemelte, hogy jelen állás szerint az ukrán miniszterelnök, Denisz Smihal a helén maradhat. Ukrajna politikai berendezkedése parlamentáris és prezidenciális köztársaság. Az állam élén az elnök áll, az ő feladata kinevezni a miniszterelnököt, akit a Rada fogad el. Ugyanígy Zelenszkij joga az egyes miniszterek kinevezése is.
Vagyis az ukrán kormányzatban zajló vérfrissítés mögött egyértelműen Zelenszkij ukrán elnök akarata húzódik meg.



