Nem csitul a helyzet Kína és Tajvan közt: Peking újabb kereskedelmi korlátozásokat vezetne be
Kína újabb kereskedelemkorlátozó intézkedések bevezetésének a lehetőségeit vizsgálja Tajvannal szemben – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szombaton, két nappal azután, hogy Peking elítélte Laj Csing-tö tajvani elnök beszédét. Az államfő csütörtökön Tajvan nemzeti ünnepe alkalmából tartott beszédében egyebek között arról beszélt, hogy Kínának nincs joga Tajvan képviseletére, mivel „nem alárendeltjei egymásnak”.

A tajvani elnök hangsúlyozta, hogy kész „ellenállni az annexiónak” vagy a tajvani szuverenitás megsértésének. Ugyanakkor hozzátette: kormánya továbbra is támogatni fogja a Tajvan és Kína közötti párbeszédet és cserekapcsolatokat, mivel a Tajvani-szoroson átívelő béke és stabilitás fenntartására törekszik.
Szombaton a kínai kereskedelmi minisztérium honlapjára feltett közlemény hangsúlyozza, hogy
a tajvani kormányzó párt nem tett semmilyen gyakorlati intézkedést a szárazföldi Kínára vonatkozó kereskedelmi korlátozások feloldására,
és azért, hogy az illetékes kínai osztályok további intézkedések meghozatalát tanulmányozzák a szárazföldi Kínával szembeni tajvani kereskedelmi akadályok alapján. Még csütörtökön, a tajvani elnök beszédének elhangzása után a kínai külügyminisztérium leszögezte, hogy Tajvan „nem rendelkezik úgynevezett szuverenitással”, mivel Kína része, és hangsúlyozta, hogy Laj Csing-tö a Peking és Tajpej közötti történelmi kapcsolatok „szándékos megszakítására” törekszik.
Kína folyamatosan indokot keres Tajvan ellen
Peking szeptember közepén azzal vádolta meg Berlint, hogy növeli a biztonsági kockázatokat a Tajvani-szorosban, hogy két német hadihajó áthaladt a Tajvant Kínától elválasztó vízi úton. Li Hszi, a kínai hadsereg keleti hadszíntéri parancsnokságának rangidős kapitánya és szóvivője egy nyilatkozatban hangsúlyozta: „A német fél magatartása növeli a biztonsági kockázatokat és rossz jelzéseket küld.” Hozzátette, Peking csapatai a térségben „határozottan szembeszállnak minden fenyegetéssel és provokációval”.


