Kimondta az ítélőtábla: a rolleresek is büntethetők ittas vezetésért
A magyarországi bírói gyakorlat egyértelmű: az elektromos roller gépi meghajtású járműnek minősül, így azzal is elkövethető az ittas járművezetés – közölte a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője, Ujvári Ákos a táblabíróság keddi sajtótájékoztatóján.

Ujvári ismertette, hogy egy 2024 nyarán készült felmérés szerint körül-belül százezer elektromos roller van ma Magyarországon. Ebbe beletartoznak a magánszemélye járművei, és a nagyvárosokban működő rollermegosztó szolgáltatók eszközei is.
A szakértő kiemelte, hogy az elektromos roller jelenleg még nem szerepel a KRESZ függelékében felsorolt járművek között, azokra nincs meghatározva sebességhatár, nincsenek tisztázva kivilágításának szabályai, valamint a különböző biztonsági berendezések sincsenek meghatározva.
Ennek ellenére a bírói gyakorlat egyértelmű abban, hogy az ittas járművezetés elektromos rollerrel is elkövethető.
Indoklásában elmondta, hogy büntetőjog fogalomrendszerében a gépi meghajtású jármű jelentése egységes és tisztázott, vagyis gépi meghajtású jármű minden olyan jármű, amit beépített erőgép hajt. Mivel az elektromos roller a közúti forgalomban használt, alapvetően személyszállításra szolgáló eszköz, amelyet akkumulátorral beépített erőgép hajt, így elkövethető vele az ittas járművezetés.
Hozzátette, hogy a KRESZ alapvető rendelkezése a „ne veszélyeztess!” elv, amely minden közlekedési résztvevőre vonatkozik, és akkor lép be a bírói gyakorlat szerint, ha egy adott, a közlekedést veszélyeztető magatartásra nincs részletszabály. Példaként említette, hogy ha az elektromos rollert vezető súlyos testi sértést okoz másnak, akkor testi épség elleni bűncselekmény miatt vonható felelősségre.
Kötelező biztosítás is kell a rollerekre
Július 16. óta az új törvényi szabályozás értelmében kötelező felelősségbiztosítást kötni azokra a gépjárművekre, amelyek tervezési sebessége meghaladja a 25 kilométer per órát, vagy amelyek 25 kilogramm feletti tömegűek és tervezési sebességük 14 kilométer per óránál magasabb. Ebbe a kategóriába tartozik több mikromobilitási eszköz is, melyek legnagyobb csoportját az e-rollerek képezik.