
Fül-orr-gégészt fogtak: vesztegetés miatt kattant a bilincs az orvos kezén
Vesztegetés elfogadása miatt indult eljárás egy 52 éves fül-orr-gégész orvos ellen, akit a napokban, budapesti otthonában fogtak el a nyomozók. Egy névtelen bejelentést követően indított előkészítő eljárást a Nemzeti Védelmi Szolgálat, majd a beszerzett adatok alapján kezdeményeztek nyomozást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

Az orvos a fővárosi és Pest vármegyei rendelőintézetekben is dolgozott.
A gyanú szerint a magánrendelésén hozzá forduló pácienseknek állami ellátásban finanszírozott műtétet ajánlott, melyek jelentős részét később el is végezte, és ezekért adminisztrációs díjként betegenként jellemzően 90 ezer forintot kért
– írja a Policie.hu.
A gyanúsított ennek fejében rövid időn, egy-másfél hónapon belül időpontot adott a műtétre. A betegeinek azt mondta, hogy ez a várakozási idő 7-8 hónap lenne, és az elkért pénz fejében az idő lerövidíthető. Az érintettek a kért összeget a beavatkozás utáni kontrollvizsgálaton, annak 15 ezer forintos díjával együtt adták át az orvosnak.
A nyomozók házkutatást tartottak a fül-orr-gégész lakásán és azokban a rendelőkben is, ahol a betegeit fogadta: az öt helyszínen jelentős összegű pénzt, nagy értékű autót, orvosi dokumentációkat, és a pénzmozgásokról készült, kézzel írt feljegyzéseket foglaltak le.
A férfit őrizetbe vették, és vesztegetés elfogadása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság 30 napra elrendelte a bűnügyi felügyeletét.
Korrupció miatt tartóztattak le egy ukrán miniszterhelyettest
A vádak szerint az energiaügyi minisztérium egyik helyettesét félmillió dollárral vesztegették meg. A tisztviselőt a kenőpénz egy részének elfogadása közben érték tetten.