
Tisztogatás az AfD-ben – a radikális párt kiutasítja a fegyveres csoporthoz kötődő tagjait
A radikális jobboldali párt vezetői szerdán találkoznak, hogy elindítsák az eljárást egy militáns csoport tagjainak kizárására. A párt közleményében „a főügyész intézkedései által érintett tagokra” hivatkozik, azaz megerősítik a gyanút, hogy
kapcsolat áll fenn a párt és a keddi nagyszabású rendőrségi akcióban letartóztatott nyolc gyanúsított között.

A nyilatkozat arra nem tér ki, hogy valójában hány tag van érintve. A német sajtó szerint az egyik érintett Kurt Haettasch, az AfD szászországi politikusa, aki a Lipcséhez közeli Grimmában önkormányzati tag is.
A rendőrség a Szász Szeparatisták rasszista csoport ellen lépett fel, ugyanis a német állam ellen szervezkedett.
Az AfD azonnali hatállyal felfüggeszti az érintettek párttagságát, a közleményük szerint
nem számít, kinek a nevében működnek a Szász Szeparatisták, nincs helyük a szabadság, a béke és a nemzeti szuverenitás pártjában.




