Több magyart is kimenekítettek Libanonból, miközben segélyt is küldtek az országba
Újabb sikeres evakuációs műveletet hajtott végre Magyarország, melynek keretében nyolc magyar és négy külföldi állampolgárt menekítettek ki Libanonból a honvédség repülőjével – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárcája közleménye szerint szombaton Budapesten.

Több száz magyar van még Libanon területén
A kimenekített nyolc magyar állampolgárral két külföldi állampolgárságú rokont, valamint egy spanyol és egy ír állampolgárságú személyt sikerült kimenekíteni. A tárcavezető azt is elmondta, hogy jelenleg száz magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemre Libanonban, míg a bejrúti külképviselet látókörében 210 ember van, akiknek a többsége tartósan él az országban.
Szijjártó Péter szerint ez már a negyedik alkalom, hogy a Libanonban élő magyarok számára felajánlották a teljes körű evakuáció lehetőségét, majd arra kérte a magyar embereket, hogy
hacsak nincs rá nyomós indokuk, ne menjenek a közel-keleti térségbe, hiszen a biztonsági helyzet percről percre változik, és nem a javulás, hanem a romlás irányába.
A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy az evakuáció mellett humanitárius műveletet is végrehajtottak Bejrútban, kritikus fontosságú adományokat juttatva a libanoni partnereknek a lakóhelyük elhagyására kényszerülő emberek, köztük keresztények ellátása érdekében. Gyógyszereket, orvosi eszközöket és tartós élelmiszereket küldtünk a belső menekültek segítésére.
Az egész térség lángba borulhat
Felidézte, hogy a Hamász tavaly október 7-i terrorcselekménye óta folyamatosak a harci műveletek a térségben, melyek egyre intenzívebbé és földrajzilag kiterjedtebbé válnak. Mint mondta, ha még egy ország adott esetben belekeveredik ebbe a konfliktusba, akkor az nagyon könnyen boríthatja lángba az egész térséget.
Márpedig Szijjártó Péter szerint ami a Közel-Keleten történik, az alapvetően befolyásolja a globális biztonságot. Ezért is aggasztó, ami Libanonban történik, de remélhetőleg ez nem terjed tovább az egész térségre. Végezetül leszögezte, hogy
a libanoni emberek százezrei és milliói nem tehetnek arról a támadásról, amelyet terrorszervezetek követtek el Izraellel szemben,
ezért gátat kell szabni az ártatlanok szenvedésének. Már így is több mint egymillió ember, köztük keresztények élnek belső menekültként Libanonban, és az ő segítésük nagyon fontos feladata a nemzetközi közösségnek. Magyarország kiveszi a részét ezekből a törekvésekből.