
Ukrajna 2.0: Tbilisziben nem lesz Majdan – vagy mégis?
Tüntetők összecsaptak a rendőrséggel Georgia fővárosában, miután a kormánypárt bejelentette, hogy elhalasztja az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat az ország esetleges tagságáról.

A rendőrség péntek kora reggel könnygázt, paprikasprayt és fizikai erőt vetett be, amikor emberek csoportjai gyülekeztek a tbiliszi parlament épülete közelében. Az ország rendvédelmi szerveinek közleménye szerint negyvenhárom embert vettek őrizetbe. Több tízen, köztük politikusok, rendőrök és újságírók sérültek meg a vízágyúk és gumilövedékek bevetésével járó fellépés során.
Beszüntetik az uniós csatlakozási tárgyalásokat
Csütörtökön Irakli Kobakhidze miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány 2028 végéig nem folytatja az uniós tagsági tárgyalásokat, ami felkorbácsolta az indulatokat a georgiai fővárosban. A bejelentés néhány órával azután történt, hogy a parlament megerősítette az új kabinetet.
A kormányzó Georgiai Álom párt, amelyet a milliárdos Bidzina Ivanishvili alapított, megnyerte az októberi parlamenti választást, és a Központi Választási Bizottság szerint további négy évvel meghosszabbította 12 éves uralmát. Az Európa-barát ellenzéki törvényhozók azonban bojkottálják a parlamentet a szavazás során elkövetett csalásra hivatkozva.
Georgia 2022-ben kérte felvételét az EU-ba, de a blokk hivatalosan soha nem járult hozzá a tagságról szóló, évekig tartó tárgyalási folyamat megkezdéséhez. Az EU vezetői júniusban közölték, hogy mivel Tbiliszi nem volt hajlandó visszafordítani a civil társadalom elleni erőszakos fellépést, leállították a blokkhoz való csatlakozást.
Georgia nem Ukrajna
A parlamenti választás eredményeinek kihirdetését követően hetekig tiltakozó akciók zajlottak. A helyi televíziók az ország más városaiban is tüntetésekről számoltak be késő este. A Reuters a helyi médiára hivatkozva közölte, az Európai Unió grúziai nagykövete pénteken szívszorítónak nevezte, hogy Tbiliszi 2028-ig leállítja az ország uniós csatlakozási pályázatát, hozzátette azt is, hogy ez ellentétes a grúzok többségének kívánságával – jelentette a helyi média.
A közvélemény-kutatások szerint a georgiai lakosság mintegy 80 százaléka támogatja az uniós tagságot, és az ország alkotmányában is szerepel a csatlakozás célja. Az ellenzéki tüntetések már régóta tartanak Georgiában. Májusban például Irakli Kobakhidze grúz miniszterelnök közölte, hogy Georgiában nem lesz „Majdan-forradalom”.
Georgiában nem lesz Majdan. Szeretnék mindenkit emlékeztetni a Majdan következményeire Ukrajnára nézve.
Az ukrán kormányt többször is kívülről nevezték ki, és a kinevezettek végül is elkerülték a felelősséget a későbbi eseményekért – mondta Kobakhidze Tbilisziben. A 2014-es ukrajnai tömegtüntetések az akkori elnök, Viktor Janukovics megbuktatásához vezettek, akit széles körben oroszbarátnak tartottak.




