A dél-koreai képviselők eljárást kezdeményeznek, hogy felelőségre vonják és elmozdítsák hivatalából Jun Szogjol dél-koreai elnököt. Mint ismert, az államfő tegnap este hadiállapotot hirdetett, arra hivatkozva, hogy az országot veszélyeztetik az Észak-Korea barát, államellenes erők.
A lépésre hónapok óta tartó parlamenti huzavona és patthelyzet után került sor, miután Jun kisebbségi kormánya nem tudja elfogadtatni a költségvetést. Sőt, az ellenzéki DP saját költségvetési javaslatát próbálja keresztülvinni a parlamenten és vádemelési indítványt nyújtott be a főügyész ellen.
A szükségállapot azonban csak néhány óráig tarott: bár a parlament épülethez a hadsereg és egyéb rendfenntartó szervek is kivonultak, a törvényhozónak sikerült bejutniuk a nemzetgyűlés nagytermébe, ahol a 190 ellenzéki és kormánypárti politikus egyhangúlag megszavazta a hadiállapot eltörlését.
Az alkotmány szerint ugyanis a 300 fős törvényhozás többsége szükséges a hadiállapot érvénytelenítéséhez. Az elnök lépése a saját pártjában is megütközést keltett, a parlamenti voksolás után a kormány is leszavazta a szükségállapotot, így Jun végül visszakozott és visszavonta az intézkedést.
Tegnap este óta folyamatosak az utcai tüntetések a távol-keleti országban és elemzők szerint a népszerűtlen államfő a tegnapi lépésével lényegében lezárta a politikai karrierjét. A BBC szerint az elnöki hivatal munkatársai tömegesen adják be a felmondásukat, köztük a Jun kabinetfőnöke és nemzetbiztonsági tanácsadója is távozik.
A kormánypárt lemondásra szólította fel a védelmi minisztert, arról pedig később döntenek, hogy támogatják az elnök elmozdítását. Dél-Koreában az eljárás viszonylag egyszerű, ehhez a 300 tagú dél-koreai nemzetgyűlés kétharmadának kell megszavaznia a vádemelést. Miután jóváhagyták, az Alkotmánybíróság – egy kilenctagú tanács, amely felügyeli Dél-Korea kormányzati ágait – előtt tartanak tárgyalást.
Ha a taláros testület hat tagja is megszavazza a lépést, az elnököt elmozdítják hivatalából és 60 napon belül választásokat kell tartani. Az eljárás 2016-ban sikerrel zárult, akkor 234 képviselő szavazott Pak Kunhje leváltása mellett. A tegnapi esti rövid felfordulás miatt a legfontosabb dél-koreai tőzsdeindex, a Kospi másfél százalékkal gyengült.
Az elemzők szorosan figyelik, hogy a politikai bizonytalanság milyen hatással lesz Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságára. Dél-Korea az elmúlt évtizedekben jelentősen növekedett, a Nemzetközi Valutaalap idén 2,5 százalékos növekedést vár, amit egyelőre nem hátráltatnak az események.
Ukrajna mégsem számíthat a dél-koreai fegyverekre
Szöul szándékát, hogy az ukrán háborún keresztül növelje fegyverexportját, keresztülhúzták a geopolitikai realitások. Az észak-koreai fenyegetés miatt nem veszhet össze Moszkvával és Pekinggel. Ukrajna így nem kapja meg a világ élvonalába tartozó dél-koreai hadiipar termékeit.
impeachment eljárásról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.