BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szíriát támadta az izraeli légierő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Izrael azzal indokolta a katonai akciót, hogy a fegyverek ne kerüljenek a szélsőségesek kezére Aszad bukása után.

Az izraeli légierő több mint száz csapást hajtott végre szíriai célpontok ellen – közölte a kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező, brit székhelyű Szíriai Emberi Jogi Megfigyelőközpont (SOHR). A vadászgépek a közel-keleti ország számos települését, köztük a fővárost, Damaszkuszt is támadták.

Fotó: AFP

A BBC szerint találat ért egy damaszkuszi létesítményt, amelyet állítólag iráni tudósok rakétafejlesztésre használtak, és egy vegyi fegyverek gyártásával összefüggésbe hozott kutatóközpontot is bombáztak. Izrael azzal indokolta a katonai akciót, hogy a fegyverek ne kerüljenek a szélsőségesek kezére Aszad bukása után.

Izrael azután végzett légicsapásokat, hogy a szír lázadók az iszlamista Hajat Tahrir al-Sam (HTS) vezetésével elfoglalták Damaszkuszt, és 13 év polgárháború után megdöntötték a Szíriát 2000 ót irányító Bassár el-Aszad rendszerét.

Aszad elmenekült Damaszkuszból, majd családjával együtt Moszkvában kapott menedéket. Európai vezetők üdvözölték a szíriai rezsim összeomlását, amelyet azzal vádolnak, hogy civil területek válogatás nélküli pusztítását, ártatlan emberek önkényes fogva tartását és a kínzás széles körű alkalmazását irányította a hírhedt börtöneiben.

Aszad bukása egy történelmi fordulat

A közelmúltban újjáéledt szíriai fegyveres konfliktus miatt az ország jövője bizonytalan, Aszad bukása ugyanakkor egy történelmi fordulat – erről is beszélt lapunknak Csicsmann László, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, akit a kialakult helyzetről kérdeztünk.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.