Donald Trump csapata közölte európai tisztviselőkkel, hogy a leendő amerikai elnök követelni fogja a NATO-tagállamoktól, hogy a GDP 5 százalékára emeljék a védelmi kiadásokat, de továbbra is katonai segélyt kíván nyújtani Ukrajnának, amíg nem születik meg a béke Oroszországgal.
A Fehér Házban folytatott kampánya során Trump megfogadta, hogy megvonja az Ukrajnának nyújtott segélyeket, azonnali béketárgyalásokra kényszeríti Kijevet, valamint védtelenül hagyja a NATO-szövetségeseket, ha nem költenek eleget a védelemre – ami megrémítette az európai fővárosokat.
Az elnök a választási győzelme után Ukrajna esetében enyhített álláspontján, a NATO-tagoktól azonban még a korábban bejelentett céloknál is magasabb, a GDP 5 százalékának megfelelő védelmi kiadásokat követelne.
Igaz, a Financial Times értesülései alapján Trump beérné 3,5 százalékkal is abban az esetben, ha a védelmi szövetség európai tagállamai közös katonai projekteket indítanának és jelentős, általános fegyverkezésbe kezdenének.
A követeléseknek megfelelő országok azonban nem csak védelemre számíthatnának: az elnök hajlandó lenne enyhíteni a tervezett védővámokon és kereskedelmi korlátozásokon azokkal szemben, akik megnövelik a katonai kiadásaikat.
Maga Washington 2024-ben 3,1 százalékot költött a hadseregére, az új elnök hivatalba lépése után pedig a kormányzati reformoknak köszönhetően felszabaduló források egy részét ennek növelésére fordítaná.
A republikánus elnök egy területen hajlandóbb volt finomabb hangnemre váltani, mégpedig az ukránoknak nyújtott katonai támogatások ügyében. Trump ugyanis hajlandó lenne még egy ideig fegyverszállítmányokat küldeni Kijevnek, hogy a béketárgyalások elindításáig az ország ne maradjon felszerelés nélkül.
Azonban leszögezte, hogy nincs helyük a NATO-ban, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csak akkor számíthat amerikai támogatásra, ha hajlandó elkezdeni a béketárgyalásokat Moszkvával.
Az elnök terveire Kijev gyorsan sopánkodással reagált, miközben a hűséges európai partnereinek is beszólt: Zelenszkij szerint ugyanis amerikai támogatás nélkül az uniós tagállamok fegyverszállítmányai semmit sem érnek Oroszországgal szemben.
Zelenszkij nem kér a békéből: megint odaszólt Orbán Viktornak – inkább Amerikától követel támogatást
Az ukrán elnök nem akar kimaradni a béketárgyalásokból, bár Moszkvával nem akar beszélni. S míg a magyar miniszterelnök erőfeszítéseit kigúnyolta, addig Zelenszkij mindent megtesz, hogy Trumpot is belerángassa a háborúba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.