Eldőlt Vitézy Dávid sorsa, érthetetlen, mi történik Azahriah koncertjén, óriási pénzre perlik a Covid-vakcina gyártóját – ezek a legolvasottabb cikkek 2024-ben
Hivatalos: eldőlt Vitézy Dávid sorsa
Korábban hosszú Facebook-bejegyzést tett közzé Vitézy Dávid, miután kiderült, milyen végeredményt állapított meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolása után. Ahogy arról a Világgazdaság beszámolt, az NVB azt állapította meg, hogy Karácsony Gergely mindössze 41 szavazattal, de megnyerte a főpolgármester-választást.

Azahriah a Puskásban: három nap múlva koncert, de valamiért tömegével adja el a jegyeket a közönség
Május 24-én pénteken adta az első koncertjét Azahriah a Puskás Arénában. Aztán szombaton és vasárnap is fellépett. Amikor megindult a jegyértékesítés, őrületes kereslet mutatkozott. A koncert előtt néhány nappal viszont úgy tűnt, sokan próbálták meg az utolsó pillanatban értékesíteni a belépőjüket, és találni szabad helyeket a stadionban is.
Kincset ér, ha valaki eltette: százezrekért kínálják a papír 200-asokat
Még 15 éve sincs, hogy bevonták a 200 forintos bankjegyeket Magyarországon, de annyi idő már eltelt azóta, hogy a gyűjtők körében a hibátlan állapotban lévő kétszázasok hihetetlen összegekért cseréljenek gazdát.
Belehaltak, belerokkantak: óriási pénzre perelik a Covid-vakcina gyártóját
Többtucatnyian perelték be a brit-svéd AstraZenecát, azt állítva, hogy belerokkantak a vállalat Covid-oltásába. A cég vakcinájának egyik mellékhatása olyan súlyos, hogy abba a betegek 20 százalékos eséllyel belehalnak. A világtörténelem egyik legnagyobb egészségügyi pere kezdődött meg Nagy-Britanniában.

Az orvosok szerint ezek a Covid új változatainak legelterjedtebb tünetei
A Covid–19 rohamosan terjedt el az elmúlt néhány évben, és rengeteg különböző változatot hozott létre. Ha valaki 2024-ben megbetegszik, érthető, hogy szinte azonnal arra gyanakszik, hogy a Covid valamely változatával lehet dolga, ezért azonnal sorba próbálja venni az erre jellemző tüneteket. Ez nem is olyan egyszerű, hiszen a sok variáns miatt már eléggé kiterjedt a tünetek skálája.
Öngyilkos lehetett Jakab Ferenc virológusprofesszor
Negyvenhat éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt februárban Jakab Ferenc virológus. A professzor feladata volt a koronavírus elleni magyar vakcina kifejlesztése.
Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Jakab Ferenc virológus. Jakab volt a koronavírus-járvány alatt a kormány által felállított Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője. Az akciócsoportot még 2020 márciusában hozta létre a kormány azzal a céllal, hogy vakcinát fejlesszenek ki itthon a koronavírus ellen. A professzor a világjárvány idején a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetőjeként is dolgozott.
Covid-botrány: lelepleződött a csalás – a német kormány nem engedte, hogy kiderüljön az igazság
A nagypolitika vastagon befolyásolta, milyen információk jelenhetnek meg a koronavírusról. A nyomásgyakorlásra írásos bizonyíték is van. Erre állítólag azért volt szükség, hogy ne csökkenjen a német lakosság hajlandósága a védőoltások felvételére.
Súlyos politikai következményekkel is fenyegetett az a Covid-ügy, amely a nyáron hetek óta burjánzott, majd augusztusban kapcsolt nagyobb fokozatra a német sajtóban.
Egész Európában példátlan, amire a magyar kormány készül
Januárban még úgy tűnt, hogy ha helytállónak bizonyulnak a kabinet prognózisai, a magyar gazdaság növekedése 2024-ben éllovas lehet az Európai Unióban. A célul kitűzött hazai GDP-növekedés akkor messze felülmúlta a régiós és a nyugat-európai várakozásokat.
A tényadat aztán nem sikerült ennyire fényesen.
Orbán új európai frakciója: Fico végre bejelentést tett – sokan nem ezt várták
Amióta Orbán Viktorék zászlót bontottak Bécsben, sokan majdnem biztosra vették, hogy a magyar kollégájával kifejezetten jó, már-már bajtársi viszonyt ápoló Fico átül a Patrióták Európáért frakcióba. Erről a nyár közepéig nem született döntés, akkor azonban igen.

Az ellene elkövetett merényletből lassacskán felépülő szlovák miniszterelnök a közösségi médiában osztott meg egy videót, amelyben arról beszél, hogy a Smer európai parlamenti képviselői valószínűleg egyetlen frakciónak sem lesznek a tagjai.
Ezért rögzítik az üdítőitalos palackokhoz a kupakokat
Már mindenki tapasztalhatja, hogy amikor egy üdítőital kupakját letekerjük, nem esik a kezünkbe, hanem egy műanyag gyűrű és szál révén továbbra is kapaszkodik a palackhoz. Ennek oka egy uniós irányelv, amely 2019. júniusban jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában. Emiatt már 2023 elejétől kikerültek a polcokra a cégek módosított fedelű termékei, noha a szabály alkalmazásának végső határideje 2024. július volt.


