BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Győzelmi jelentést tettek az oroszok: kiverték az ukránokat – pedig Kurszk még közel sem az övék

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint az ukrán hadsereg a kurszki térségben január folyamán több mint 5600 embert, valamint több mint 570 haditechnikai eszközt veszített.

Sikerült felszabadítani a kurszki régió ukrán hadsereg által korábban elfoglalt területének 63,2 százalékát (801 négyzetkilométert), az ellenség jelentős veszteséget szenved és visszavonul a térségben, annak ellenére, hogy pótlólagos erősítést kapott – közölte az orosz védelmi minisztérium. A tárca szerint januárban két hét alatt négy települést foglaltak a megyében: Alekszandriát, Leonyidovót, Russzkoje Porecsnojét és Kruglenykojét.

Artillery crew in Zaporizhzhia region
Közel három éve tart a háború / Fotó: NurPhoto via AFP

A közlemény értelmében az orosz 106. légideszant hadosztály, a 42. gépesített lövészhadosztály és az Ahmat különleges egység katonái elhárítottak a Bergyin tanya irányába indított ukrán ellentámadást, amelynek célja az orosz előrenyomulás megállítása és a blokádzónából való kitörés volt, de az ukrán erőket visszaszorították kiinduló állásaikba, és súlyos veszteségeket okoztak nekik.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint az ukrán hadsereg a kurszki térségben január folyamán több mint 5600 embert, valamint több mint 570 haditechnikai eszközt, köztük 40 harckocsit, 213 egyéb páncélozott járművet, 91 tüzérségi eszközt és aknavetőt, valamint több mint 210 járművet veszített. Az orosz összegzés értelmében az ukrán veszteségek ebben a régióban tavaly augusztus eleje óta meghaladták az 52 ezer főt.

Moszkva közzétette a heti jelentést

A pénteken közölt, a január 11. és 17. közötti időszakra vonatkozó moszkvai hadijelentés szerint az orosz hadsereg precíziós fegyverekkel és drónokkal nyolc csoportos csapást mért az ukrán hadiipart ellátó, kritikus fontosságú gázenergetikai létesítményekre, katonai raktárakra és repterekre, valamint ukrán katonák és külföldi zsoldosok telepítési helyére. Emellett a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult és elfoglalt nyolc települést.

A heti összegzés szerint csaknem 13 ezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, 49 pedig megadta magát. A moszkvai katonai tárca az elmúlt héten az Ukrajnában eltalált vagy megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között 26 harckocsit – köztük három, német gyártmányú Leopardot – és 157 egyéb páncélozott harcjárművet, 12 amerikai ATACMS műveleti-harcászati rakétát, továbbá 

nyolc brit Storm Shadow manőverező robotrepülőgépet, hét francia HAMMER irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők 48 rakétáját, továbbá 747 drónt.

Szergej Lebegyev, az oroszpárti mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz hadsereg külföldi, valószínűleg latin-amerikai zsoldosok szálláshelyére, valamint Romániából érkezett haditechnikai eszközökre mért csapást az Odessza megyei Izmajilban. 

A helyi lakosok szerint a zsoldosok közül mintegy harmincan életüket vesztették. Lebegyev szerint Mikolajiv megyében csapás érte a martinivkai ukrán katonai repülőteret, ahol a támadás idején két repülőgép állomásozhatott.

Közben az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy hazaárulás gyanújával őrizetbe vett egy szevasztopoli lakost, aki krími légvédelmi és a fekete-tengeri flotta létesítményeiről szolgáltatott ki adatokat az ukrán katonai hírszerzésnek. Az információkat Kijev felhasználta az orosz katonai létesítmények elleni támadásokhoz.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.