Az építési és közlekedési miniszter a korábbi közlekedési infóján bejelentette, hogy bevezetik a késésekhez kapcsolódó intézményt június elsejétől, visszafizetik a jegy árának felét annak, akinek a vonata vagy busza 20 percet késik.
Lázár János akkor úgy fogalmazott, hogy ez egy objektív felelősség, vita nélkül teszik ezt. Aki applikáción keresztül vásárolt, az azon keresztül kapja vissza, aki jegypénztáron keresztül, az a pénztárostól kapja vissza. De a bérletesekre is vonatkozik ez, akinek öt alkalommal késik a vonata 20 percet, annak a bérletár 10 százalékát elengedik.
„Azt szeretném, hogy az utasok érezzék, hogy mi mindent megteszünk, és ha nem jól sikerült az utazás, akkor tisztában vagyunk a felelőségünkkel” – közölte Lázár János a Hír TV-ben hétfőn. Hozzátette, hogy a MÁV-Volán csoport 1100 milliárd forintból gazdálkodik, ebből a személyszállításai jegybevétel 114 milliárd forint volt tavaly.
Kíváncsi vagyok én magam is arra, hogy a 114 milliárdból mennyit kell majd visszatéríteni az utazóközönségnek
– fogalmazott a miniszter.
Azt is mondta, ha egy évben 5-10 milliárdot kell majd visszaadni, akkor sem szankcionálják a csoport menedzsmentjét, dolgozóit, azonban ez egy mérőszám lesz a cégen belül.
Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár, a BKK alapítója úgy reagált Lázár terveire, hogy „maradnak a késő vonatok, régi járművek, de legalább tisztább lesz a WC” – utalva a tízpontos tervre, amelyben az is szerepelt, hogy az összes mosdót felújítják, illetve az InterCity-járatokon takarítószemélyzet fog szolgálatot teljesíteni. Lázár János úgy reagált, hogy „minden látszattal és híreszteléssel ellentétben Vitézy Dávid nem ért ahhoz, amiről beszél”.
Vitézy úr az az ember Magyarországon, aki még semmit nem csinált meg abból, amit ígért vagy amit mondott,
úgyhogy nem lehet komolyan venni azt, amit ő állít” – szúrta oda a miniszter. A politikus megfogalmazása szerint „ezért nem szabad gyerekekre bízni komoly dolgot. Tehát az, hogy otthon valaki vasutat tologat, és látott már játékvasutat, az nem azt jelenti, hogy ért hozzá”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.