Szigorú intézkedés: ezen a balatoni településen nem lehet mindenhol csak úgy egy ablakot kicserélni
Változtatási tilalom bevezetéséről döntött még december végén Balatonalmádi nemrég felállt önkormányzata.

„Ez egy rendkívül szigorú intézkedés, nem ugyanaz, mint ami 2020-ban volt, hiszen más területeket is érint.”
Elsősorban a vasút alatti, vízparti részekre vonatkozik a rendelkezés, itt mostantól egy kapavágást sem lehet tenni, de még egy ablakot sem lehet kicserélni
– közölte Bercsényi László, Balatonalmádi polgármestere az Új Almádi Újságban. A polgármester hozzátette, hogy a szabályozásból kivették az önkormányzati tulajdonban lévő strandokat, de a cél az, hogy a tilalom alá eső vízparti területeken ne legyen építkezés vagy fejlesztés, egészen addig, amíg az új helyi építési szabályzatot és a településfejlesztési tervet a testület el nem fogadja.
A változtatási tilalom érinti a városközpontot is, de van itt is két terület, amelyet kivettek a tilalom hatálya alól: az egyik a Városház térnek a szökőkút melletti, az adventi időszak óta lezárt része. A másik pedig a Baross utca egyik háza, ahol egy kínai bolt is található, a polgármester szerint „ez a város talán legrondább épülete”, ide is terveznek már az idei évben megvalósuló változást.
„Ezek azért kerültek ki a változtatási tilalom hatálya alól, mert ezeken a részeken azonnal lépnünk kell.”
Minden más területen azonban megálljt kell parancsolnunk azoknak az építkezéseknek, amelyek új elképzeléseken alapulnának, mert a mi célunk az, hogy egységes arculatot teremtsünk.
„2025-ben meg fog születni egy a belvárosra vonatkozó koncepció, amely európai szinten és európai módon, az igényeknek megfelelően alakítja Balatonalmádi városközpontját” – fogalmazott a polgármester .
Már bejelentették a nyár számos balatoni programját
A négy évszakos turizmus kiépítésén dolgoznak a balatoni szolgáltatók, de még mindig a nyár hozza el az igazi felpezsdülést a régiónak.



