Donald Trump amerikai elnök bízik abban, hogy képes lesz megállapodni Oroszországgal az Ukrajnában zajló háború lezárásáról, ami akár már a jövő héten bekövetkezhet – derült ki Karoline Leavitt fehér házi szóvivő szombati sajtótájékoztatójából.
A CPAC-ről visszatérő Leavitt szerint az elnök és csapata erőteljesen a háború lezárására koncentrál, amelyet az elnök szerint egy hét alatt el lehet érni. A szóvivő minderről a The Hill összefoglalója szerint azután beszélt, hogy Trump azt mondta, Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek nem osztottak lapot, és jobban tenné, ha kimaradna a nagyhatalmak béketárgyalásaiból a jövőben.
Leavitt azt is elmondta, hogy Matt Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó a hétvégén megállás nélkül dolgozik az egyezségen, valamint Scott Bessent pénzügyminiszter is része azoknak a tárgyalásoknak, melyek az ukrán ásványkincsek kiaknázásáról szólnak.
A nyersanyagok kérdése azért fontos az elnök számára, mert az segítheti az amerikai adófizetők pénzének visszatérítését.
A szóvivő szerint a háború után nagyszerű gazdasági együttműködés lesz az Egyesült Államok és az ukrán nép között, miközben újjáépítik az országot a brutális háború után.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint az ásványkincsekről szóló megállapodás mintegy 200 millió dolláros bevételt hozhat, és egyben segítheti is Ukrajna biztonságának garantálását. A külügyi tárca szerint az Egyesült Államok a háború kezdete óta 65,9 milliárd dollár katonai segélyt adott Ukrajnának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.