Február 1-jétől módosult egyes okmányok kiállításával és postai kézbesítésével kapcsolatos igazgatási szolgáltatási díja – hívja fel a figyelmet a Szilveszter napján megjelent rendeletre a Bama. Azonban a Kormányzati Tájékoztatási Központ felhívta a figyelmet, hogy a személyi igazolvány kiállítása és lejárat utáni pótlása továbbra is ingyenes lesz. Akkor azonban fizetnünk kell érte, ha elveszítettük.
A február 1-jén lép hatályba lépett rendeletből kiderül, hogy az okmányok kiállítása – bizonyos esetekben – továbbra is ingyenes lesz. Fizetni csak akkor kell, ha – mint az említett esetben – valaki a lejárati határidőn belül elveszíti az okmányát. Az ingyenesség eseteit a december 20-án a Magyar Közlönyben megjelent, a digitális államról és az okmányok digitalizációjáról szóló törvény szabályozza, a rendeletet a törvénnyel együtt kell értelmezni.
Változik néhány okmány ára. A Bama által közzétett táblázatban látható a lakcímkártyán kívül az útlevél igénylésének díja is.
A díjszabáson túl változott a lakcímkártya ügyintézése is a hónap elejétől: ez ezentúl kizárólag a járási hivatalokban intézhető. Megszűnik a jegyzők hatásköre, az önkormányzatnál már nem lehet lakcímbejelentést intézni, ezentúl a járási hivatalokban lehet lakcímet bejelenteni. Az adatmódosításokat (például a névváltoztatást) csak a lakóhely vagy tartózkodási hely szerinti járási hivatalok végzik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.