A vasárnapi előrehozott német parlamenti választás eredménye Magyarország számára is kulcsfontosságú, ám a reggel 8-tól este hatig tartó voksolás első eredményeire sokáig kell várni, olyannyira, hogy az első részvételi adatokat is csak délután fél négykor hozzák nyilvánosságra.
A WDR összefoglalója szerint az alacsony részvétel a múltban a szociáldemokratáknak (SPD), az Alternatíva Németországnak (AfD) és a Balpártnak (Die Linke) kedvezett, míg a kereszténydemokraták (CDU/CSU), a szabad demokraták (FDP) és a Zöldek jártak jól hagyományosan a magas részvétellel. A választási részvétel Németországban 2009 óta folyamatosan nő, legutóbb, 2021-ben 76,4 százalék volt, ez azonban messze van a hetvenes éveket jellemző, 90 százalékos részvételt is meghaladó korábbi csúcsoktól.
Noha az első részvételi adatokat – szemben a Magyarországon megszokott gyakorlattal – csak délután hozzák nyilvánosságra, a szavazókörök bezártával, pontban 6 órakor az első előrejelzéseket is közzéteszik az Infratest dimap exit pollja alapján. A közszolgálati ARD egyes csatornáján már 17:10-kor, a WDR-en 17:45-kor kezdődik a választási műsor.
Német választás 2025: hivatalos az első eredmény, és ez brutális – így áll a voksolás most
Az első előrejelzések nem csak az ország egészére vonatkozóan élesednek este 6-kor, de Észak-Rajna–Vesztfália eredményeit is megjósolják ekkor. Ez az az állam, ahonnan várhatóan este fél 10-kor az első eredmények is megérkeznek.
Az országos eredmények várhatóan hétfő reggelre, a hivatalos eredmények pedig hétfő estére lehetnek meg.
A választáson a közvélemény-kutatások szerint a CDU/CSU pártszövetség kaphatja a legtöbb szavazatot, a második helyet várhatóan az AfD szerzi majd meg, míg a harmadik hely sorsa az SPD és a Zöldek között dőlhet el. Nagy kérdés, hogy eléri-e a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot az FPD, Sahra Wagenknecht listája és a Balpárt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.