Merz óriási költekezést jelentett be: Németország véget vet a takarékoskodásnak
Németország várhatóan következő kancellárja, Friedrich Merz több száz milliárd eurós kiadásokat jelentett be kedden, amit védelemre és infrastrukturális beruházásokra költenének, az Európából történő amerikai visszavonulásra válaszul.

A bejelentés a kereszténydemokraták (CDU), bajor testvérpártjuk a keresztényszocialisták (CSU) és a szociáldemokraták (SPD) közötti koalíciós tárgyalások közepette érkeztek, és azok megtételekor ott állt Merz mellett Markus Söder a CSU-tól és az SPD társelnökei, Lars Klingbeil és Saskia Esken is – jelenti a Deutsche Welle.
Merz csak nemrég kezdte meg a koalíciós tárgyalásokat
A bejelentés alig több mint egy héttel követi az előrehozott német választásokat, melyet a CDU/CSU nyert meg, és melyet követően Merz jelezte, hogy az SPD-vel kezdeményez koalíciós tárgyalásokat. A pártvezetők az adósságféket is fellazítanák, így abba nem számítanának bele a GDP 1 százalékát meghaladó védelmi kiadások. Merz szerint ezen a területen annak kell lenni a mantrának, hogy
ami csak kell.
A pártok egy új 500 milliárd eurós különleges alapról is megállapodtak ipari és infrastrukturális beruházások érdekében, mely a német gazdaság élénkítésére is alkalmas lehet.
Kedden egyébként a Bundesbank is javasolta az adósságfék fellazítását, ám a várható koalíció javaslatai messze túlmennek a jegybank továbbra is meglehetősen szigorú elképzelésén.


