BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rég elfeledett kastélyra bukkantak Magyarországon: szörnyű állapotban van, senki nem tudja, mi lesz a sorsa – videó

Az egykor impozáns kastély most akár katasztrófafilmek forgatási helyszíne is lehetne. Az épület szinte összes mennyezete beszakadt.

Nagygyantén keresztülhaladva fel sem tűnik, hogy a fák, a bokrok mögött egy Tisza-kastély rejtőzik, borzasztó állapotban van az épületegyüttes. A Beol szerint az 1930-as években gróf Tisza Lajos Kálmán lakott a rezidenciában. 1945 után gépjavító állomás működött az épületben, majd a helyi termelőszövetkezeté lett. Az 1970-es évek végén a szellőzőművek és gépgyár rt. tanműhelye lelt benne otthonra. 1999 végén egy helyi nyugdíjas vásárolta meg, ma az örököséé az épület.

Szirak_kastely_05, kastély
A szerencsésebb sorsú Sziráki-kastély – ezt már felújították, nem úgy, mint a nagygyantéi palotát / Fotó: Ujvári Sándor

Nincs pénz, nincs felújítás

Dani Attila, Mezőgyán – ide tartozik Nagygyanté is – polgármestere megerősítette, hogy magántulajdonban van a nagygyantéi kastély. Ha lenne rá elegendő forrása, illetve adódna ilyen jellegű pályázati lehetőség a számára, akkor az önkormányzat megvásárolná és felújítaná. Erre azonban most nem lát esélyt.

Immár belepik az épületet a növények, a felújítás vagyonokba kerülne. A legtöbb helyiségben beszakadt a plafon, egy helyen annyira, hogy a padlásra is fel lehetne menni a törmelékek halmán.

Az egykori Tisza-kúriával szemben lakók azt mondták, még villanyfényes futballpálya is volt az udvaron. A tanulók számára itt szállást és konyhát is kialakítottak, voltak közös bográcsozások is.

Helyi védettséget élvez a nagygyantéi Tisza-kastély

Mezőgyánban pár évvel ezelőtt született meg a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet. Szerepel benne egy lista, amelyben felsorolták, hogy mely épületek tartoznak helyi egyedi védelem alá, ezek között van a nagygyantéi Tisza-kúria és a magtár is. Persze ettől nem újul meg a rezidencia, és a környezete sem nem válik rendezettebbé. A Beol kereste, de nem érte el a kúria tulajdonosát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.