Az ukrán elnöki hivatal vezetője bejelentette, hogy Ukrajna kész tárgyalóasztalhoz ülni Oroszországgal, ha az utóbbi is hajlandó erre.
Andrij Jermak Telegram-csatornáján keresztül osztotta meg gondolatait, hangsúlyozva Ukrajna békére való törekvését. Egyúttal azonban mindjárt feltételeket is közölt.
Kiemelte:
Békét akarunk, de ennek eljövetele nem csak rajtunk múlik. Ha minden Ukrajnán múlna, ez a háború már régen véget ért volna. A valóság azonban az, hogy Oroszország nem mutat őszinte vágyat agressziójának leállítására.
Az ukrán vezető emlékeztetett arra, hogy nemrégiben Donald Trump amerikai elnök egy 30 napos teljes tűzszünetet javasolt, amelyet Ukrajna elfogadott, míg Oroszország csupán egy háromnapos „parádétűzszünettel” válaszolt.
A Magyar Nemzet cikke szerint Jermak kiemelte Ukrajna álláspontját a tárgyalásokkal kapcsolatban: „Készen állunk a tárgyalásokra, de csak a teljes tűzszünet után. Ez Ukrajna, az Egyesült Államok és európai barátaink álláspontja.”
Hozzátette: „Nem kereskedünk a függetlenségünkkel. A »vörös vonalaink« az alkotmány, a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmánya. Soha nem fogjuk elismerni területeink megszállását.”
Az ukrán hivatalnok ugyanakkor a korábbiaktól eltérően ezúttal realista megközelítést alkalmazott:
Megértjük, hogy bizonyos kérdéseket a tárgyalóasztalnál kell majd megvitatni. Készen állunk erre – ha Oroszország is eljön oda.
Jermak kitért Kijev nemzetközi kapcsolataira is, kiemelve az Egyesült Államokkal kötött történelmi megállapodást, amely a jövőbeli biztonság alapját képezi a gazdaságon keresztül.
„Minden partnerrel együttműködünk, és azt szeretnénk, ha az emberek eljönnének Ukrajnába, hogy saját szemükkel lássák, hogy tartjuk magunkat, hogy erősek és motiváltak vagyunk” – mondta.
Az ukrán elnöki hivatal vezetője zárásként hangsúlyozta Ukrajna elszántságát: „Ukrajna továbbra is harcol. Azért, mert nincs más országunk. És megvan az erőnk ahhoz, hogy ne csak a háborút nyerjük meg, hanem a békét is.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.