BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kivégeztek egy volt magas rangú ukrán tisztviselőt Madridban a nyílt utcán

Madridban egy magániskola közelében agyonlőtték az ukrajnai elnöki hivatal egy volt vezetőjét, aki feltehetően a gyermekéért ment az intézmény elé. A férfi ellen Ukrajna nemzetközi körözést adott ki évekkel ezelőtt hazaárulás gyanúja miatt, de végül visszavonta. Az ukrán titkosszolgálat ugyanakkor nyomozást indított ellene Oroszországhoz való kötődése miatt.

Andrij Portnov, az ukrán elnöki hivatal egykori helyettes vezetője az áldozata annak a merényletnek, amelyet egy madridi magániskola bejáratánál követtek el szerda reggel – közölte a spanyol belügyminisztérium, megerősítve a spanyol sajtóban megjelent információkat.

Kivégeztek egy volt magas rangú ukrán tisztviselőt Madridban a nyílt utcán
Kivégeztek egy volt magas rangú ukrán tisztviselőt Madridban a nyílt utcán / Fotó: AFP

A helyszíni beszámolók szerint a főváros agglomerációjában található Pozuelo de Alarcónban, az American School Madrid épületénél több lövést lehetett hallani, a szemtanúk pedig két-három három embert láttak elszaladni a közeli erdős terület felé.

A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani a földön fekvő férfinál, akit sajtóinformációk szerint három lövés ért, egy a fején és kettő a testén.

A hatóságok elkerítették a merénylet helyszínét, és keresés indítottak az elkövetők után. A spanyol közszolgálati televízió (TVE) ismertette az iskola szülőknek küldött levelét, amelyben hangsúlyozta, hogy a gyerekek biztonságban vannak az intézményben, és közölte azt is, hogy az áldozat feltehetően tanulójuk szülője.

A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint az áldozat Andrij Portnov 52 éves ukrán állampolgár.

Portnov 2011–2014 között volt Viktor Janukovics elnöki adminisztrációjának helyettes vezetője, előtte öt évig Julija Timosenko egykori miniszterelnök csapatának vezető jogásza volt.

2014-ben elmenekült az országból, az ukrán hatóságok pedig vizsgálatot indítottak ellene hazaárulás gyanújával. 

A főügyészség 2014-ben nemzetközi körözést adott ki a Majdan-tüntetők lelövetésében játszott szerepéért. Portnovnak később peres úton sikerült elérnie, hogy megszüntessék ellene az eljárásokat és visszavonják a körözést.

A Cadena Ser rádióadó felidézte: Andrij Portnovot az Európai Unió szankciókkal sújtotta állami pénzeszközökkel való visszaélés, valamint az emberi jogok megsértése miatt Ukrajnában, és ugyan felmentették, de az ukrán titkosszolgálat nyomozást indított ellene Oroszországhoz való kötődése miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.