
Szijjártó Péter: Donald Trumpnak köszönhetően egy nagyon komoly háborús helyzetet sikerült kezelni India és Pakisztán között
A tárcavezető hangsúlyozta: Donald Trump és az amerikai kormányzat sikeres közvetítése nyomán azonban teljes körű tűzszünet jött létre a felek között. „Reméljük, hogy Trump elnök ugyanilyen sikerrel jár az ukrajnai háború vonatkozásában is!” – írta Szijjártó Péter.

Hozzátette: „Mi magyarok három éve kitartóan és következetesen képviseljük a békepárti álláspontunkat. Három éve folyamatosan érvelünk a tűzszünet és a béketárgyalások mellett. Örülünk, hogy most azok a nyugat-európaiak is ezt teszik, akik korábban pont emiatt támadtak, kritizáltak és szidalmaztak minket” – zárta bejegyzését a külgazdasági és külügyminiszter.





