Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia, Franciaország vezető diplomatáival folytatott egyeztetéseket követően.
Az MTI szerint az európai országok külügyminiszterei a több mint háromórás megbeszélést követően szintén közölték, hogy nyitottak a további tárgyalásokra Iránnal. David Lammy brit külügyminiszter pedig úgy fogalmazott, hogy szeretnék folytatni a folyamatban lévő megbeszéléseket és tárgyalásokat Iránnal, egyben sürgetik Teheránt, hogy folytassa tárgyalásait az Egyesült Államokkal is.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter kijelentette, hogy a perzsa állam védelmi képességei nem képezik vita tárgyát. Leszögezte, hogy Irán kész folytatni a megbeszéléseket a nukleáris programról, ha befejeződnek a közel-keleti ország ellen indított támadások.
A megbeszéléseken Johann Wadephul német, David Lammy brit, Jean-Noel Barrot francia és Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter mellett Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt vesz. Előzetes nyilatkozataik szerint az európai tárgyalók azt próbálják felmérni, hogy
Aragcsi a nap folyamán az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában felszólalva felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el Izrael hazája elleni támadásait. A miniszter azt mondta, hogy Izrael a palesztinok lakta Gázai övezetben folytatott műveleteivel háborús és emberiesség elleni bűncselekményeket követ el.
Szintén súlyos háborús bűncselekménynek nevezte Izrael iráni nukleáris létesítmények elleni támadásait. Egy magas rangú iráni tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Irán hajlandó ugyan urándúsításának korlátozásáról tárgyalni, de elutasít minden olyan javaslatot, amely ezt teljességgel megtiltaná neki.
Az Irán és Izrael közötti háború kitörése óta Izraelben hivatalos adatok szerint 24 ember vesztette életét és több mint 800-an megsebesültek, míg Iránban az amerikai székhelyű HRANA emberi jogi szervezet szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a 650-et, a sebesülteké pedig a 2000-et.
Titokzatos kínai repülők szálltak fel Irán felé
Egy nappal azután, hogy Izrael háborút indított Irán ellen, egy teherszállító repülőgép kelt útra Kínából, amit a következő két napon is újabbak követtek. A repülők nyugat felé repültek a repüléskövető oldalak tanúsága szerint, ám Iránhoz közeledve mindegyik eltűnt a nyilvántartásból. A repülőgépek végső célállomásként Luxemburgot jelölték meg, ám úgy tűnik, egyik sem érte el az európai légteret.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.