Az iráni események bebizonyították, hogy a nukleáris konfliktus veszélye nem csupán elméleti lehetőség – jelentette ki június 13-án Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke. A politikus a Telegram-csatornáján figyelmeztetett: „Amikor a nukleáris háborúról írok, azt nem véletlenül teszem. Ez valóság.”
Medvegyev szerint az Izrael által végrehajtott megelőző csapás Irán ellen világosan mutatja, milyen súlyosra fordult a helyzet. A támadások során legalább öt ember vesztette életét, további öt áldozatot és 12 sérültet jelentettek az északnyugat-iráni Tebriz városából, amely szintén izraeli légicsapás célpontja volt.
A krízisre reagálva a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov közölte:
Oroszország mély aggodalommal figyeli a feszültség gyors eszkalálódását, és elítéli az erőszak újabb fellángolását.
Elmondása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök folyamatosan tájékoztatást kap a térségben zajló eseményekről.
Izrael nagyszabású légicsapásokban atomlétesítményeket, ballisztikusrakéta-gyárakat és katonai parancsnokokat vett célba. A helyi beszámolók szerint az izraeli hadsereg pénteken második hullámban is légicsapásokat hajtott végre az iráni Tabriz és Siráz városában. A közösségi médiában megosztott felvételeken mindkét városban füstoszlopok emelkedtek a levegőbe. Iráni médiumok és szemtanúk robbanásokról számoltak be, köztük a fő urándúsító létesítménynél, Natanzban is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.