Irán az utóbbi hónapokban folytatta a programját, benne az urándúsítást, és közel van egy olyan kritikus stádiumhoz, amely lehetővé teszi atomfegyver előállítását – mondta Emmanuel Macron francia elnök pénteken, az Élysée-palotában az iráni atomlétesítmények és katonai vezetők elleni izraeli légicsapások után tartott sajtótájékoztatón. Mint kiemelte: ez az atomfegyver felé történő iráni menetelés fenyegeti a térséget, Európát és általában véve a kollektív biztonságot.
„Nem élhetünk olyan világban, amelyben Iránnak atombombája van, ez egzisztenciális fenyegetés” – a szögezte le. Macron szerint
Iránnak súlyos felelőssége van a teljes térség destabilizálásában.
Emmanuel Macron, pénteken egész nap
tárgyalt, és megbeszélésein „a helyzet deeszkalációját” szorgalmazta. Hozzátette ugyanakkor, hogy
iráni megtorlások esetén Franciaország részt vesz az Izrael védelmét szolgáló műveletekben, ha ez módjában áll.
A sajtóértekezleten Macron bejelentette, hogy elhalasztják a jövő hétre az ENSZ székhelyére tervezett, a kétállami – izraeli és palesztin – megoldás újraélesztést célzó nemzetközi konferenciát, amelynek Franciaország és Szaúd-Arábia a társelnöke. Macron, aki szerdán szólalt volna fel az értekezleten, április óta tervezte, hogy ezen – több feltétel teljesülése esetén – elismeri a palesztin államot. A halasztást a francia elnök pénteken logisztikai és biztonsági okokkal indokolta, több arab vezető és Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke sem tud az iráni–izraeli feszültség kiszélesedése miatt New Yorkba utazni, mivel több közel-keleti ország légterét is lezárták.
Nincs vége: újabb iráni rakétacsapás érte el Izraelt az éjjel, a harmadik hullám halálosnak bizonyult – drámai videók a pusztításról
Egy harmadik, negyedik és ötödik iráni támadás is bekövetkezett. Lakótömböt találtak el, több halott is van. Az izraeli–iráni háború egyértelműen eszkalálódott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.