BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az új lengyel elnök Trumpnak megköszönte, Von der Leyennek beszólt

Karol Nawrocki számára fontos az erős szövetség az Egyesült Államokkal. Az európai örökség védelme során azonban fontos a nemzeti szuverenitás, a kölcsönös bizalom és a keresztény értékek.

Karol Nawrocki megválasztott lengyel elnök leendő elnöksége prioritásának nevezte az erős szövetség ápolását az Egyesült Államokkal abban a keddi X-bejegyzésben, amelyben Donald Trump amerikai elnök gratulációjára válaszolt.

CPAC Poland In Rzeszow nawrocki lengyel elnök
Karol Nawrocki leendő lengyel elnök / Fotó: NurPhoto via AFP

Az amerikai elnök a saját, Truth Social nevű közösségi portálján gratulált nem sokkal korábban a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt választási győzelméhez.

Trump szavait megköszönve Nawrocki azt írta, hogy prioritása lesz az erős szövetség ápolása az Egyesült Államokkal, valamint a szoros együttműködésen alapuló partnerség.

Az uniónak meg kell maradnia szuverén államok közösségének az új lengyel elnök szerint

Az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a gratulációjára válaszolva egy másik bejegyzésben Nawrocki arról írt, hogy jó együttműködésre számít Brüsszellel a független, szuverén államok közösségeként felfogott uniónk sikere érdekében. A leendő lengyel elnök szerint az európai örökség ápolásának mindig a kölcsönös bizalmon, a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartásán és a keresztény értékeken kell alapulnia.

Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij szavaira reagálva Nawrocki szintén a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló partnerséget említette, hozzátéve, hogy ennek ápolásához nemcsak jó párbeszédre, de a lezáratlan történelmi kérdések megoldására is szükség van. A megválasztott elnök emlékeztetett, hogy 

Lengyelország a legerősebb pártfogója Ukrajnának az orosz agresszióval szembeni harcában. 

Kifejezte abbéli reményét, hogy a két ország folytatja együttműködését a közjó érdekében úgy, hogy el tudják rendezni a zavaros múltat, és építeni a biztonságos jövőt.

A második világháború árnya hosszú

A jelenleg a második világháborús és kommunista bűncselekmények kutatásával foglalkozó Nemzeti Emlékezet Intézeténél (IPN) dolgozó Nawrocki választási kampányában több feltételhez kötötte Ukrajna uniós csatlakozásának támogatását. Ezek egyike a második világháborús lengyel áldozatokat rejtő ukrajnai tömegsírok feltárása, amit Ukrajna 2017-ben leállított. A lengyel fél azóta már 13 tömegsír feltárására vonatkozó kérvényt nyújtott be, és eddig csak egyre kapott engedélyt Kijevtől.

Walter Steinmeier német elnök gratulációjára válaszolva szintén a második világháborúval összefüggő vitás témák rendezésére utalt Nawrocki, annak a reményének adva hangot, hogy 

a partnerség és a történelmi igazságosság szilárd alapjain együtt tud majd működni Steinmeierrel a jó szomszédi kapcsolatok fenntartása érdekében.

A lengyel politikus egy márciusi kampányeseményen kijelentette, hogy ha megválasztják elnöknek, akkor visszatér ahhoz a követeléshez, hogy Németország fizessen világháborús kártérítést Lengyelországnak. A PiS vezette előző kormány egy jelentésében 6,2 ezermilliárd zlotyra (585 ezermilliárd forintra) becsülte ezt a kárt.

A lengyel államfőnek az alkotmány értelmében erős jogosítványai vannak a külpolitikában, sőt, a nemzetközi kapcsolatokban Lengyelország legmagasabb rangú képviselőjének számít, hatáskörébe tartozik a nemzetközi szerződések jóváhagyása és felmondása is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.