A radikalizálódás egyre fiatalabb korosztályokat érint Belgiumban – derül ki a terror- és egyéb biztonsági fenyegetéseket elemző belga kormányzati hivatal (OCAD) csütörtökön közzétett, a tavalyi évre vonatkozó jelentéséből. A 2024-ben beérkezett fenyegetettségi jelentések 18 százaléka kiskorúakhoz köthető, akiknek a körében a szervezet szerint gyors ütemű radikalizálódás figyelhető meg.
Az OCAD megállapította, hogy Belgiumban az elmúlt években emelkedett azon kiskorúak száma, akik szélsőséges vagy terrorista erőszakcselekményekre készültek: az elmúlt három évben a támadásokat tervezők csaknem egyharmada 18 év alatti volt. A jelentés szerint ez a jelenség nem egyedi, hasonló folyamatok figyelhetők meg Franciaországban, Svédországban és Németországban is.
A fiatalok különösen online radikalizálódnak, és ez komoly kihívást jelent a hatóságoknak. Az OCAD igazgatója, Gert Vercauteren a De Morgen című napilapnak adott interjújában azt mondta: új, online szubkultúrák is hajtóerejét képezik ennek a trendnek. Ilyenek például az Egyesült Államokból induló, de mára Európát is elérő csoportok, mint az erőszakos, nihilista nézeteket terjesztő 764 vagy a No Lives Matter.
Tavaly 213 terrorista fenyegetésről szóló bejelentés érkezett az OCAD-hoz.
A fenyegetések több mint felében a dzsihadista-iszlamista szélsőségesség volt a fő mozgatórugó. A Közel-Kelet erőszakos konfliktusai, különösen a Gázai övezetben zajló háború erős érzelmeket váltanak ki, melyek fokozhatják a terrorizmus kockázatát, különösen a fiatal muszlim származású személyek körében.
A jelentés szerint továbbá Belgiumban jelentősen megemelkedett a zsidó közösség elleni fenyegetések száma is, bár 2024 második felére ez a tendencia csökkenni kezdett. Az OCAD a 2023. október 16-i brüsszeli terrortámadás óta – amely két svéd futballszurkoló életét követelte – fenntartja a 3-as, azaz súlyos fenyegetettségi szintet, amely 2024-ben sem változott.
Árnyék vetül a Közel-Keletre: a szíriai káoszban visszatért az Iszlám Állam – Irakban is akciókat terveznek
Az Iszlám Állam (IS) újra aktiválja harcosait Szíriában és Irakban, a szíriai rezsim bukása nyomán keletkezett hatalmi vákuumot próbálja kihasználni. Nyugati és közel-keleti hírszerzési források szerint a terrorszervezet ismét toborzásba kezdett, fegyvereket oszt szét és támadások előkészítésén dolgozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.