Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére, összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a külön élő szülő nem fizetett meg – közölte az Egyszülős Központ pénteken.
A közlemény szerint a jogszabályváltozások nyomán a nem fizető szülő helyett az állam előlegezi meg a gyermeknek járó összeget
a család jövedelmétől függetlenül maximum havi 87 240 forint összegig, és vállalja a behajtását is.
Az intézkedések hatása a központ szerint a statisztikákban is jól látszik: a gyermektartásdíj megelőlegezésében részesülők száma, így az állam által kifizetett összeg is évről évre növekedett az elmúlt években,
tavaly csaknem 7500 gyermek részére több mint kétmilliárd forint összegben előlegezte meg a gyermektartásdíjat az állam.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a tartásdíj megelőlegezését nemcsak a rendkívül alacsony jövedelemmel rendelkező családok kérhetik, hanem minden család, ahol három hónapnál többet késik a gyerek számára megítélt tartásdíj.
A folyamat így gyorsabbá és egyszerűbbé vált: a jogosultság megállapításához már elegendő három hónap elmaradás, és jövedelemhatár nélkül igényelhető az ellátás.
Korábban a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) összegyűjtötte azokat az intézkedéseket, amelyek célzottan az egyszülős családokat segítik.
Magyarországon jelenleg 193 ezer kiskorú gyermeket nevelő egyszülős család él válás vagy az egyik szülő halála miatt.
A legtöbb esetben az édesanya a családfenntartó ezekben a családokban, de egyre többször az édesapa vagy a nagyszülő az, aki egyedül vállalja a gyermeknevelést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.