BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter a V4-ekről: a választások után újrakezdhetik az együttműködést

Szijjártó Péter külügyminiszter a pozsonyi V4 Üzleti Fórumon hangsúlyozta, hogy a visegrádi együttműködés megerősítése mindig is a magyar külpolitika központi eleme volt, azonban az utóbbi időben politikai nézeteltérések miatt nehézségek adódtak. A miniszter kiemelte, hogy a négy ország hatalmas potenciállal rendelkezik, és reményét fejezte ki, hogy a lengyel és cseh választások után új lendületet kaphat a regionális együttműködés.

A visegrádi együttműködés erősítése mindig is a magyar külpolitikai stratégia középpontjában állt, ezen együttműködés elnehezülésén minden részt vevő állam sokat veszít, ezért fontos lenne a kapcsolatok helyreállítása, amire most látszik is remény – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.

Szijjártó Péter a V4-ekről: a választások után újrakezdhetik az együttműködést
Szijjártó Péter a V4-ekről: a választások után újrakezdhetik az együttműködést / Fotó: Facebook / Szijjártó Péter

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a V4 Üzleti Fórum zárókonferenciáján mindenekelőtt leszögezte, hogy a V4-ek közötti együttműködés erősítése mindig is a magyar külpolitikai stratégia középpontjában állt, azonban ezen a téren az utóbbi időszak nem volt egyszerű.

Szavai szerint ennek fő oka nem a részt vevő országok kormányai közötti nézeteltérésekben keresendő, ugyanis a V4-ek eddigi legnagyobb sikerét, a kötelező európai uniós migrációs kvóták eltörlését éppen akkor tudták elérni, amikor a négy miniszterelnök négy különböző pártcsaládhoz tartozott. Úgy vélekedett, hogy a közös munka elnehezülése mögötti valódi ok az, hogy bizonyos politikai vezetők feladták azt a korábbi gyakorlatot, hogy a különböző álláspontok tiszteletben tartása mellett inkább a kölcsönös előnyökkel járó területekre fókuszálnak.

A visegrádi együttműködés nehézségei végül sok lehetőség elvesztéséhez és sok növekedési potenciál elvesztéséhez vezettek. És szerintem ez nem is csak a mi nemzeti érdekeinkkel ellentétes, hanem a V4-országok érdekeivel is

– figyelmeztetett. Ezért köszönetet mondott azoknak, akik a politikai nehézségek ellenére életben tartották a szövetséget a mai napig, köztük azon üzleti szereplőknek, akik mindig a józan észt és a racionalitást képviselték.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy minél erősebb a visegrádi együttműködés, annál jobb mindenkinek. Ezzel kapcsolatban pedig kifejtette, hogy tavaly először fordult elő, hogy Csehország, Lengyelország és Szlovákia is Magyarország öt legfőbb kereskedelmi partnere között volt. Felszólalásában rámutatott, hogy az utóbbi évek a krízisekről szóltak, a világgazdaság többször is a feje tetejére állt, azonban Közép-Európa rendre megerősödve került ki ezekből a válságokból.

Minél erősebb és szorosabb az együttműködésünk, s minél kevésbé ideologizáljuk és politizáljuk át a gazdasági kapcsolatokat, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy a következő világpolitikai és -gazdasági korszak legerősebb szereplői között legyünk

– fogalmazott. Továbbá kiemelte, hogy a négy ország össznépessége meghaladja a 62 millió főt, ennél Európában csak Németországban és Franciaországban élnek többen, az összterületük pedig 533 ezer négyzetkilométer. „Összesített GDP-nk 500 milliárd dollár évente. Ezzel a 16. helyen állunk a világon, ami azt jelenti, hogy ha egy ország lennénk, (…) akkor a G20 tagjai lennénk” – tette hozzá.

A miniszter arra is kitért, hogy a V4-ek összesített kereskedelmi forgalma évi 1660 milliárd dollár, ennél csupán Németországé magasabb az Európai Unióban, ráadásul Németország több mint kétszer akkora kereskedelmi forgalmat bonyolít le a visegrádi országokkal, mint Franciaországgal. „Tisztában kell lennünk ezen képességeinkkel és ezen számokkal, amikor is a visegrádi együttműködés gazdasági erejéről beszélünk” – jegyezte meg. „Mindezek alapján, és mivel inkább gyakorlati szempontból nézem az együttműködésünket, szerintem nem csoda, hogy egyértelműen támogatjuk a visegrádi együttműködést” – összegzett.

Végül pedig pozitív reményeinek adott hangot a V4-együttműködés jövőjével kapcsolatban, különösen a lengyel elnökválasztásra vagy a közelgő cseh választásokra vonatkozó előrejelzésekre tekintettel.

A magyaroknak üzent az új lengyel elnök: nagyon fontos, amit Nawrocki mondott – eljött a fordulat ideje

A közép-európai régió és az egész Európa szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a lengyel–magyar együttműködést Karol Nawrocki megválasztott lengyel államfő abban a keddi X-bejegyzésben, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök gratulációját köszönte meg. „Mind a kétoldalú, mind a visegrádi csoporton belüli lengyel–magyar együttműködés kulcsfontosságú a régió és egész Európa növekedése és biztonsága szempontjából” – írta Nawrocki. Hozzátette: sok közös van a két országban, például hasonló történelmük az évtizedeken át tartó kommunizmus idején.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.