Lecsaptak a rendőrök az ukrán bandavezérre: százmilliókat vettek el a magyaroktól
Közel 400 millió forintos kárt okozott banki ügyfeleknek az az ukrán-magyar kibercsaló banda, amelyet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság online csalások felderítésére szakosodott nyomozói lepleztek le – közölte a főkapitányság a rendőrség honlapján kedden.

A nyomozók 55 elkövetőt azonosítottak, akik a gyanú szerint 109 bűncselekményt követtek el. A gyanúsítottak többsége magyar állampolgárságú stróman. Ugyanakkor a szervezet menedzserét, a 32 éves ukrán állampolgárságú D. H.-t a magyar nyomozó hatóság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján a spanyolországi Alicante városában fogta el a helyi hatóság.
A férfit június 17-én adták át a magyar rendőröknek. A csalók telefonon léptek kapcsolatba áldozataikkal, és bankjuk ügyintézőjének adták ki magukat. Meggyőző kommunikációval elnyerték a sértettek bizalmát, és elhitették velük, hogy veszélyben van a pénzük a bankszámlájukon.
A gyanúsítottak egy biztonságinak nevezett bankszámlára utaltatták át az összegeket, amelyek sok esetben elérték a több tízmillió forintot, majd a strómanok a legközelebbi ATM-ből felvették a pénzt. Egyes esetekben áldozataikkal letöltették a távoli hozzáférést biztosító AnyDesk programot, amivel hozzáfértek áldozatuk banki adataihoz.
Ezután már könnyedén utalták el strómanjaiknak a megtévesztett emberek bankszámláiról a pénzt. A nyomozók a strómanoktól elindulva azonosították a beszervezőket, a közvetítőket, akik közül három személyt – akik ukrán, magyar, illetve ukrán-magyar kettős állampolgárok – bűnügyi őrizet alá helyeztek.
Több mint négyszázmillió dolláros kárt okoztak a most letartóztatott hekkerek: zsarolóvírussal támadták meg az M&S-t
A hatóságok három tizenéves fiút és egy húszéves nőt vettek őrizetbe West Midlands és London területén a számítógépes visszaélési törvény megsértése, zsarolás, pénzmosás és szervezett bűnözői csoport tevékenységében való részvétel gyanújával.