Az Európai Parlament szerdai ülésén Ursula von der Leyen több pontban beszélt arról, hogy Európának valódi külgazdasági politikát kell kiépítenie. Az unió jövőjét ecsetelő rövid beszéd leggyakoribb szavai közt szerepelt Ukrajna és Oroszország. Kiderült: az Európai Bizottság elnöke úgy véli, az orosz energia teljes betiltása használna az unió versenyképességének. Nem ecsetelte, miképp oldaná fel azt a közgazdasági ellentmondást, hogy a kínálat csökkentése az árakat elméletben emeli, nem pedig csökkenti.
Az Európai Bizottság vezetője szerint a globális gazdasági kapcsolatokban az elmúlt évben bekövetkezett széttöredezett kapcsolati rendszer miatt még sürgetőbbé tette ezt az igényt.
„De minden külgazdasági politikának otthon kell kezdődnie. Mert először is meg kell erősítenünk saját gazdasági és ipari bázisunkat, és ellenállóbbá kell tennünk a sokkhatásokkal szemben. És ezt a munkát négy kulcsfontosságú területen végezzük” – fogalmazott Ursula von der Leyen.
A bizalmi szavazás előtt álló bizottsági elnök szerint olcsóbbá kell tenni az üzleti tevékenységet Európában.
Az energiaköltségek továbbra is versenyhátrányt jelentenek az európai iparnak, ezért teljesíteni kell a Megfizethető Energia Akciótervet és végre kell hajtani az orosz gáz és olaj importjának 2027 végére történő fokozatos kivezetésére vonatkozó kötelezettségvállalást.
„Ideje elzárni a csapot, és végleg véget vetni az orosz fosszilis tüzelőanyagok korszakának Európában” – jelentette ki, nem ecsetelve, miképpen csökkentheti az energiahordozók árát – azaz növelheti a versenyképességet –, ha csökkentik a kínálatot. Az év elején, amikor erősödött a remény az ukrajnai békekötésre, elemzők arra hívták a figyelmet: az orosz energia visszatérése nagyon jelentősen csökkenthetné az európaiak energiaköltségeit. A brüsszeli terv most ennek az ellenkezője: a maradék csapokat is elzárnák.
Ördöge volt a prágai szakértőnek: megírta, mekkora a baj Európában, és mindjárt elment az áram
Pályája telitalálatai közt emlegetheti elemzését az ING csehországi főközgazdásza. Áramkimaradás, energiaprobléma – ez volt az egyik fő gond, amivel az európai vállalatok szembesülnek a csehek példáján az uniós energiastratégia hiánya miatt – emelte ki. Alig jelent meg a tanulmány, tömeges áramszünet bénította meg a cseh régiókat, köztük Prágát.
A politikus kiemelte, hogy Európa védelme közös felelőssége az uniós országoknak és emlékeztetett arra, hogy alig egy héttel ezelőtt Oroszország elindította a háború kezdete óta a legnagyobb és legvéresebb csapássorozatát Ukrajnában.
„Több mint 500 rakéta és drón mindössze néhány óra alatt. A háború továbbra is dúl. Az orosz fenyegetés továbbra is fennáll. Ezt a valóságot mindig szem előtt kell tartanunk, amikor a védelemről beszélünk. Nem támaszkodhatunk másokra Európa védelmében. Európa védelme a mi felelősségünk” – mondta.
Azt is mondta, hogy egy már meglévő védelmi gyár bővítésének engedélyezése több mint egy évig is eltarthat az unióban. Ezért nyújtották be a Védelmi Omnibust, amely számos európai szabály egyszerűsítését célozza.
Felgyorsítja az engedélyezést és egyszerűsíti az állami támogatási szabályokat. Most az Omnibust az Európai Parlamentnek és a tanácsnak kell jóváhagynia. „Az idő pedig létfontosságú. Egyrészt azért, mert Oroszország gyorsan újrafegyverkezik. És minél tovább várunk, annál több európai befektetés fog külföldre menni” – mondta.
Napjai maradtak hátra Ursula von der Leyennek a végítéletig: a románok buktathatják meg, de az Európai Bizottság elnöke reménykedhet a túlélésben
2025. 07. 03. Az Európai Bizottság elnöke bizalmatlansági szavazással néz szembe az Európai Parlamentben csütörtökön, miután egy román európai parlamenti képviselő által benyújtott indítvány átment a szükséges eljárási folyamatokon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.