BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Hollywood szerint Trump csak blöfföl – a magyar filmipar továbbra is várja az amerikai produkciókat

A filmesek közül többen is úgy látják, hogy Hollywood nem veszi komolyan az amerikai elnök legújabb vámfenyegetését. Donald Trump legutóbbi bejelentésekor sem részletezte, hogyan adóztatná meg a külföldön forgatott amerikai produkciókat.

A stúdiókat és a streamingszolgáltatókat váratlanul érte Donald Trump hét elején az X-en tett kijelentése. Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy a filmgyártást ellopták az Egyesült Államoktól más országok.

Donald Trump
Hollywood szerint Trump csak blöfföl  – a magyar filmipar továbbra is várja az amerikai produkciókat  / Fotó: NurPhoto / AFP

Ezért megismételte, hogy 100 százalékos vámot vett ki az USA minden olyan filmre, amely az Egyesült Államokon kívül készült. 

A nagy filmgyártók közölték, hogy sem velük, sem az Amerikai Mozgóképszövetséggel (MPA) nem egyeztetett a Fehér Ház, de szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy az elnök valóban betartja-e az ígéretét.

Ő az elnök, szóval komolyan kell venni, de az embereket többnyire csak összezavarja ez a kijelentés

– mondta az egyik stúdióvezető.

A Varity cikke szerint az MPA nem kívánt nyilatkozni az ügyben, de több forrás szerint a szövetség igazgatósága már ülésezett Trump kijelentését követően. 

Az MPA igazgatósági tagjai között van többek kötött Alan Bergman, a Disney felső vezetője, Mike Hopkins, az Amazon MGM studióvezetője és Donna Langley, az NBCUniversal tartalomigazgatója. 

Trump emberei hadat üzentek a nemzetközi filmes szakmának

A filmes lap cikke szerint nem tudni, mi váltotta ki Trump legutóbbi nyilatkozatát, amely kevesebb mint öt hónappal azután érkezett, hogy hasonlóképpen bejelentette a 100 százalékos vám kivetését.

Még hivatalba lépése előtt Trump Hollywoodért felelős különleges megbízottá nevezte ki Sylvester Stallone, Mel Gibson és Jon Voight színész-rendezőket. 

Jon Voight saját embereivel alkotott meg egy tervet, amely magában foglalta

  • az adózási rendszer átalakítását, 
  • az infrastruktúra-fejlesztések, 
  • a szakmai képzések
  • és a produkciós cégek hosszú távú munkáinak kedvezményekkel való támogatását.

Az elképzelésük célja, hogy 

  • kezeljék azt a helyzetet, hogy az államok egyre bőkezűbb adójóváírásokkal versenyeznek egymással, hogy magukhoz csábítsák a produkciókat, 
  • illetve segítenék Amerikát abban, hogy az ország határain belül tartsák a külföldre tervezett filmforgatásokat.

Donald Trump legutóbbi bejelentésekor sem részletezte, hogyan fogják behajtani az illetékeket, és mely produkciókat érintik.

„Amikor Trump néhány hónappal ezelőtt megosztotta a posztját, egyáltalán nem közölt részleteket. Nem derült ki, hogyan lehet tarifálni valamit, például egy filmet. Végül kit terhel a tarifa?” – fogalmazott Stephen Weizenecker, a Barnes & Thornburg nevű iroda ügyvédje. 

De ez már a második alkalom, hogy erről beszél, szóval el tudom képzelni, hogy van valami, amin dolgozik

– tette hozzá.

Azonban van olyan vélemény is, hogy ez a poszt ismét csupán egy figyelemfelkeltés. „Ez megint csak üres fecsegés. Ez az ő Looney Tunesa” – mondta a Varietynek Phil Hunt, a brit producer és a Head Gear Films társigazgatója. 

Hozzátette: nem látja, hogy ez segítene Trump vámja amerikai filmiparon, a producer szerint az amerikai elnök „nem érti a film globális üzletágként való működésének részleteit”.

Charles Gillibert francia producer – akinek legutóbbi munkái közé tartozik az Angelina Jolie vezette Coutures című film is, amelyet főleg Európában forgattak – úgy véli, hogy Trump vámtarifái „arra kárhoztatnák a művet, hogy soha ne készüljön el”. 

Gillibert szerint a lehetséges vámtarifa jobban ártana a művészfilmeknek, mint a nagy stúdióknak.

A Nemzeti Filmintézet a Világgazdasággal közölte, hogy a tervezett vámok bejelentése május óta nem konkretizálódott, így Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos korábbi nyilatkozata marad mérvadó. 

A kormánybiztos szerint a magyarországi filmstúdiók „jelenleg tele vannak nemzetközi és hazai produkciókkal”. Az amerikai védővámok részleteinek kidolgozása és bevezetése egy hosszabb folyamat. Addig is további egyeztetéseket folytatnak a külföldi partnereikkel. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.