Mahmúd Abbász palesztin elnök üdvözölte a Hamász válaszát Donald Trump amerikai elnök béketervére, ugyanakkor ismét azonnali tűzszünetre szólított fel. Megköszönte az Egyesült Államoknak, valamint az arab és iszlám országoknak, hogy igyekeznek békét teremteni a Gázában.
Trump szombatig adott időt a Hamásznak, hogy elfogadja a béketervet, máskülönben „pokoli következményekkel” számolhatnak. A szervezet értett a szóból, és bejelentette, hogy kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, illetve átadni a meghaltak holttestét és az övezet feletti irányítást.
A Reuters tudósítása szerint pozitív fejlemény, hogy
támogatja a lépést az Iszlám Dzsihád is,
amely a Hamász szövetségese, és szintén tart fogva izraeli túszokat. Az Iszlám Dzsihád kisebb erőt képvisel a Hamásznál, viszont annál keményvonalasabb, és Irán támogatásával működik.
A Hamász azonban feltételeket szabott a túszok elengedéséhez: izraeli börtönökben őrzött palesztinok szabadon bocsátását. A szervezet kész azonnal, „közvetítők révén” tárgyalásokba bocsátkozni a részletekről.
Hangsúlyozták azt is, készek átadni az övezet irányítását egy palesztinokból álló „független szakértői csoportnak”, a terület jövőjéről szóló további palesztin megbeszélésekben azonban a Hamász is részt akar venni.
Tovább tárgyalnának a Trump által előterjesztett húszpontos béketerv más részleteiről is.
Üdvözölte a Hamász közleményét
valamint a gázai háborúban közvetítőként fellépő Katar és Egyiptom is, valamint Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke.
A Sky News tudósítása szerint Abbász „megerősítette, hogy kész konstruktívan együttműködni” az amerikai elnökkel és minden fontos partnerrel.
„Számunkra most az a fontos, hogy mindenki azonnal elkötelezze magát a teljes tűzszünet mellett, szabadon engedjék az összes túszt és foglyot, sürgős humanitárius segítséget nyújtsanak az ENSZ szervezetein keresztül, biztosítsák, hogy ne történjen elvándorlás vagy annektálás, és megkezdjük az újjáépítési folyamatot” – tette hozzá.
Más palesztin források azonban óvatosabbak, attól tartanak, hogy Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő nem akarja lezárni a háborút. Az izraeli miniszterelnöki iroda azonban közleményében aláhúzta, továbbra is
teljes mértékben együttműködnek az amerikai elnökkel a háború lezárása érdekében,
a zsidó állam által lefektetett alapelvek jegyében, amelyek egybecsengenek Trump elképzeléseivel.
Ehhez képest az izraeli hadsereg arab szóvivője szombaton figyelmeztetett, hogy Gázaváros változatlanul „veszélyes” harci övezet. Az X közösségi oldalra írt bejegyzésében felszólította a város lakóit, hogy kerüljék az övezet északi részét és azokat a területeket, ahol még tartanak a katonai akciók.
Sajtójelentések szerint az izraeli hadsereg védekező akciókra tér át Gázában, és leállítja a Gázaváros elfoglalására irányuló terveit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.