Lázár János óriási bejelentése: közel 100 motorvonatot vásárolt a kormány Svájcból
Az utasok kevesebbet fizetnek, a MÁV-osok többet keresnek – így foglalta össze Lázár János építési és közlekedési miniszter a szaktárca élén eltöltött időszakot a közlekedésinfón, amelyről azt mondta, lehet, hogy ez az utolsó.

Közlekedésinfó: nehezen viseli a hideget a MÁV
A hóhelyzetre rátérve elmondta, hogy a következőkben két hideg este előtt állunk. A közútnál 12 ezren teljesítettek többletszolgálatot az elmúlt napokban. Eddig 50 ezer tonna útszóró sót használtak fel, de folyik a sókészlet feltöltése.
A következő 36 órában jelentős anyag felhasználására lesz szükség, csütörtökön és pénteken jöhet az enyhülés, előtte még ónos eső is eshet.
Összesen 800 munkagép vett részt eddig a védekezésben, jelenleg is 300 gép van kint az utakon.
A közlekedési hálózat két dolgot visel nehezen, ezt megtanulhattuk az elmúlt három évben: a meleget és a hideget
– mondta Lázár hozzátéve, hogy mindössze 61-63 százalékos menetrendszerűséget biztosított a MÁV január első hetében, annak ellenére, hogy tavaly 80 százalék fölött volt.
Több mint egymilliárd utasa volt a MÁV-nak tavaly
Ugyanakkor hangsúlyozta, a legfontosabb az utas, ez paradigmaváltás volt részéről, ezért kapta a legtöbb kritikát.
Szeretném jelenteni Magyarországnak, hogy 2025-ben a MÁV és a Volán járatain rekordszámú, több mint 1,1 milliárd utazást bonyolítottak le.
Összesen 25 millió bérletet adtak el, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. „Az utasok is élvezik, hogy Európa harmadik legolcsóbb szolgáltatását vehetik igénybe” – tette hozzá. Felhívta rá a figyelmet, hogy hatályba lépett az új közlekedési alkotmány, 960 olyan településen többletszolgáltatást nyújtanak, miután garantálják, hogy a buszok naponta háromszor járnak.
Jelezte, hogy elolvashatják az új KRESZ-t a közlekedők, január 20-tól nyilvános lesz a teljes szöveg, amelyet jelenleg az ELTE véleményez. Leghamarabb szeptemberben tervezik bevezetni.
Úgy látja, gondolatvilágában teljes más közlekedési szabályrendszert tartalmaz, eddig 1500 véleményt kaptak. „A szakma írta az új KRESZ-t” – mondta, annyit elárult, hogy a sebességhatárokhoz nem nagyon nyúlnak, az alkoholtilalom érvényben marad. A legfontosabb szempontnak nevezte a gyengék védelmét.
Kamionmentes települések, Debrecenben is tarifaközösség van
Jelezte azt is, hogy kamionmentessé teszik a magyar településeket, az a céljuk, ha már megépült több száz kilométer gyorsforgalmi, akkor az áruszállítást ott bonyolítsák le.
Lázár János beszélt két fontos megállapodásról: az egyiket Budapesttel, a másikat Debrecennel kötötték, ennek köszönhetően 810 ezren olcsóbban utazhatnak. „Azonban a másik megállapodás is ilyen fontos”, az összes helyközi menetjegyet elfogadják Debrecenben, január elsejétől egy diák, aki megyebérletet vásárol, 980 forintért veheti igénybe.
A miniszter kitért a tavalyi 10 pontos vállalására is. Elmondta, hogy 60 milliárd forintos árbevétele volt a MÁV-nak tavaly az év első felében, ebből 734 millió forintot fizettek ki késés biztosításra.
Tavaly 81-83 százalékos pontossággal közlekedtek a MÁV járatai, ami Lázár szerint a késési biztosításnak is köszönhető.
Ezenfelül 36 vasútállomás megújítása kezdődött el, de azt is vállalták, hogy a MÁV összes mosdóját felújítják, ennek 80 százalékával végeztek.
Újratárgyalhatják a bérmegállapodást
A miniszter köszönetet mondott a MÁV dolgozóinak, akik korábban rossz anyagi körülmények között végezték a munkájukat. Jelenleg 5500 ember dolgozik a Közútnál, a MÁV-nál és a Volánnal pedig 49 ezren. Amikor átvette a tárca irányítását, a keresetük nem érte el a nemzetgazdasági átlagkeresetet, ma az átlagkeresetük 710 ezer forint, ezzel hosszú évek után elérték, hogy a nemzetgazdasági átlagkereset fölött dolgoznak a MÁV-nál. Jelezte azt is, hogy felülvizsgálják a MÁV-val kötött bérmegállapodást, ennek oka az idei 11 százalékos minimálbér-emelés, ami jóval magasabb, mint az idei évre rögzített 4,7 százalékos emelés.
Nem zárkózom el attól, hogy nagyon jelentős béremelést kapjanak a dolgozók
– mondta a miniszter, aki szerint az sincs kizárva, hogy két számjegyű lesz a MÁV és a Volán csoportban a béremelés mértéke. Azt szeretné, ha a bérelőnyük megmaradna, a menedzsmentet is abba az irányba tereli, hogy nagyobb vállalást tegyen.
Magyarország autópályák terén beérte Ausztriát, februárban átadják a BUBE-t
2026-ra elérte Magyarország, hogy a gyorsforgalmi hálózat terén beértük Ausztriát. Kétezer kilométer gyorsforgalmi út rendelkezésre áll, „ez óriási teljesítmény és áldozatvállalás a választópolgárok részéről”. Ugyanakkor jelezte, hogy megkezdik Esztergom összekötését az M1-essel, és szintén előrehaladott állapotban van az M9-es projekt.
Hatvanmilliárd forint értékben zajlik autópálya-tervezés, szerinte soha ennyi nem zajlott Magyarországon. Ez azért fontos, mert hat-hét év, mire egy gyorsforgalmi megépül a tervezéssel együtt.
Ezer kilométer vasutat újítunk fel, a szerződést aláírtuk
– mondta az EIB-hitelről, hozzátéve, hogy ez nyolc nagy projektet foglal magába, ebből újul meg többek között:
- a Gubacsi-híd,
- a Szeged–Kiskunfélegyháza közötti vasútvonal és
- a lajosmizsei vasútvonal.
Azért fontos a miniszter szerint a vasútvonalak felújítása, mert egymillió autót fognak Magyarországon gyártani, ehhez vasúti kapacitásokra van szükség Szeged, Debrecen, Kecskemét térségében.
Ezzel párhuzamosan – jelezte – háromszor két sávon megépül a ferihegyi gyorsforgalmi út 12 kilométeren, ez 170-180 milliárd forintos beruházás lesz.
A Budapest–Belgrád vasútvonal átadása megkezdődik – jelentette be Lázár János. A pálya elkészült, a tesztüzem tart, február 27-én kezdődik a teherszállítás, a személyforgalmat csak márciusban indítják el. A vasúti pálya kihasználtsága százszázalékos lesz, már előre megkötötték a szerződéseket. Budapest és Kelebia között folyamatos vasúti összeköttetést biztosítanak, Kelebiára és Soltvadkertre kétóránként lehet majd eljutni, ezeknek a vonatoknak egy része mindenhol meg fog állni.
Beszélt a BUBE átvilágításáról, amely várhatóan február végén lesz kész. Nem elégszik meg a mérnökök garanciájával, többletgaranciát kért az újvidéki tragédia miatt.
Lázár szerint a kínai technológia sokkal előrébb jár, mint a Siemensé, a kínaiak mindenben megfelelnek az uniós szabályoknak.
Folyamatban van az M1-es bővítése is, egy 800 milliárdos beruházás, ez Európa legnagyobb ilyen beruházása. Elismerte, hogy rengeteg kihívást jelent a fejlesztés, emiatt fokozott figyelmet érdemel a következő időszakban is. „Aki ebből kilép, az árt az országnak” – mondta arra, hogy mi van akkor, ha kormányváltás esetén egy új kormány felmondaná a felújítást. Nagy vita volt korábban a beruházásról, de ez óriási üzlet az államnak, az útdíj kasszája jövőre már 1000 milliárd forint lesz, ami azt mutatja Lázár szerint, hogy ezek a beruházások megtérülnek. Ezért érdemes autópályákat építenie az államnak, ehhez azonban külső tőkére van szükség.
Magyarország abszolút érdeke, hogy autópályákat építsen, ez nagyon jó befektetés
– mondta.
Mellékvágányon a pályaudvarok magánosítása
„Állampárti megközelítés uralkodott el, ami szerintem hiba” – mondta a nagy pályaudvarok magánosításáról, amelyek most szerinte mellékvágányra kerültek. Pedig úgy véli, hogy érdemes lenne a magántőként bevonni, hatalmas üzlet lenne a Déli pályaudvar átalakítása.
Az Állami Számvevőszék a lábát lejárta, hogy megmattolja
– fogalmazott a miniszter.
Svájcból vásárol motorvonatokat a kormány
Összesen 60 újszerű mozdonyt béreltek ki eddig, ami segítette a MÁV menetrendszerűségének javulását, ezenfelül 100 vasúti kocsit felújítottak. Emellett 54 HÉV-jármű beszerzésére kiírták a tendert, a szentendrei vonalat teljesen felújítják. „Azzal számolunk, hogy tíz éven belül 200 ezer férőhelyre lesz szükség” – mondta a miniszter, és bejelentette:
december 31-én 90 motorvonatot vásároltak Svájcból, a szállításukat jövő év elején megkezdi a Stadler, amely tizenöt éves üzemeltetést vállal.
Elsősorban a vidéki térségekbe, Debrecen és Nyíregyháza mellé szánják őket, ezenfelül azt tervezik, hogy száz új motorvonatot vásárolnak Kínából. Ezek tíz-tizenöt évesek, mintegy húsz évig használhatják őket a magyar utasok.
Nem lesz hatással az inflációra a fuvardíjak emelése
Az érdekképviseletek 70 százalékával megállapodtunk
– mondta Lázár János a fuvarozókkal kapcsolatos vitára, szerinte az inflációra nem fog érdemben hatást gyakorolni a fuvardíjak emelése. Ugyanakkor jelezte, hogy a kormány szerint a tranzit nem jöhet le az autópályákról, az átmenőforgalom nem hagyhatja el az autópályákat, ez a magyar állampolgárok érdeke. Az más kérdés, hogy az alsóbb rendű utakról hogyan lehet letéríteni a kamionokat.
Úgy látja, sokkal nagyobb probléma, hogy a hatóságok túl nagy szigorral lépnek fel a magyarokkal szemben, és túl kevés szigorral a külföldiekkel szemben.
Szerinte nem az útdíj a legnagyobb probléma, a kis fuvarozókat más dolgok aggasztják, a NAV és a rendőrség kérdése is előkerült, amikor fogadták Orosz Tibort.
Idén 200 milliárdból valósulhatnak meg útfelújítások
Idén 200 milliárd forintból valósulhatnak közútfelújítások – mondta a Világgazdaság kérdésére. Tavaly májusban jelent meg a Magyar Közút 600 milliárdos keretszerződése, a munkálatok leghamarabb márciusban indulhatnak el. Úgy látja, hogy a tízéves beruházási keretprogramban időarányosan jól állnak. Ami a 2026-os útfelújításokat illeti:
- 222 projekt van a Magyar Közút kezelésében 100 milliárdból,
- 70 a MÁV kezelésében 65 milliárdból,
- ezekhez jönnek hozzá márciusban a keretszerződésből megvalósuló projektek.
Egy másik kérdésre elmondta, hogy a munkája gyümölcsét 2027–2028-ban valószínűleg már nem közlekedési miniszterként élvezheti.
Oda kell menni, nem az emberekről, az emberekkel kell beszélni
– mondta Lázár János arra a kérdésre, hogy kire gondolt, amikor azt mondta a Fidesz kongresszusán, hogy szedjék össze magukat. Szerinte nem a politikustársairól szól ez a választás, hanem azokról, akik felveszik a munkáshitelt, az Otthon Startot. Ugyanakkor azt is mondta, hogy szerinte sokan félnek a Fideszben.
„A felmérések elvesztették az értelmüket, senki nem tud semmit, mi lesz a választás napján” – jegyezte meg, szerinte az emberek nem hülyék, nem mondják el a véleményüket, ez lehet jó és lehet rossz a Fidesznek. Példaként emelte ki, hogy Donald Trump egy kutatásban sem vezetett a választások előtt, mégis elnök lett.
Hiba volt
– ismerte el Lázár –, hogy korábban szlováknak nevezte a Tisza egyik képviselőjét. Annak nem tulajdonított nagyobb jelentőséget, hogy mikor szerezte meg az állampolgárságát, azonban arra hivatkozott, hogy a helyi közösség őt szlovák származásúnak tartotta.
Orbán Balázsról, aki a Fidesz új kampányfőnöke, azt mondta, hogy nagyon intelligens, jól látja a kampányt és a politika nehézségeit. Mindig igyekszik betartani, amit mond.
Lázár János tíz vállalást tett tavaly januárban a MÁV megújítására
Építési és közlekedési miniszterként szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt tett tíz vállalást a MÁV megújítására. Többek között
- bevezették a késési biztosítást,
- elindították a MÁV mosdófelújítási programját,
- bejelentették használt mozdonyok és motorvonatok beszerzését.
Lázár továbbá azt ígérte, hogy több fontos vasútvonal felújítása is megkezdődik, a Nemzetközi Beruházási Bank ad hozzá 1 milliárd eurót, amelyet a kormány ugyanennyivel kiegészít. Bár úgy tűnt, hogy a hitelből nem lesz semmi, mivel a miniszter állítása szerint a Tisza Párt próbálta akadályozni a hitel jóváhagyását, végül november 26-án azt közölte a tárcavezető, hogy sikeresen lezárultak a tárgyalások.
Megvan a forrás: kezdődhet ezer kilométer vasúti pálya felújítása – döntött az Európai Beruházási Bank
– jelentette be teljesen váratlanul Lázár János. „Hiába próbáltak kavarni a saját hazájuk ellen a Tisza brüsszeli emberei, hiába helyezte politikai nyomás alá a bank vezetését az Európai Bizottság, végül győzött a józan ész és a közös gazdasági érdek” – kommentálta a fejleményt. A hiteldöntés azért is örömteli, mert ezzel talán még az idén megkezdődhet több fontos vasútvonal fejlesztése, például a
miskolci vagy a szegedi fővonal egy-egy szakaszának felújítása.
Erre egyértelműen szükség van. Magyarországon körülbelül 6500 kilométer vasútvonal van használatban, amelyből 1200 kilométernyit felújítottak ugyan az elmúlt tizenöt évben, azonban 50 százalékuk még mindig sebességkorlátozott a pályák állapota miatt. A minisztérium számításai szerint csak a szinten tartáshoz évente 90 kilométernyit kellene átépíteni, tehát nem elegendők az EU-s források.
Ugyancsak Lázár vállalása volt a használt motorvonatok beszerzése, amelyeket Kínából és Svájcból tervez vásárolni a kormány. A Stadler GTW motorvonatokról, amelyeket kiválóan tudna használni a MÁV, korábban itt írtunk.


