Zelenszkij teljesen váratlanul elismerte, hány ukrán katona halt meg az oroszok elleni háborúban: ez a szám sokakat meg fog lepni
Az ukrán elnök azt állítja, hogy a háború kezdete óta 55 00ezer 0 ukrán katona vesztette életét, ugyanakkor sokan vannak, akiket eltűntként tartanak nyilván.

A France 2 híradójának azt is mondta, hogy az amerikai elnök szerepe kulcsfontosságú.
Putyin csak Trumptól fél
– jelentette ki, majd hozzátette, hogy az orosz elnök nem tartott az európai vezetőktől.
„Mert az európaiak egy csodálatos, biztonságos világban élnek, amelyet ők maguk építettek fel igazságosan, gazdaságukon, munkájukon keresztül” – fogalmazott.
„Ez egy teljesen más világ. Európában jó az élet, kellemes (...), de ma már nagyon világos, hogy ha Ukrajna nem állítja meg Putyint, akkor meg fogja támadni Európát” – mondta az ukrán elnök.
Azt nyilatkozta, hogy az Abu-Dzabiban tartózkodó orosz és amerikai delegációkkal folytatott megbeszélések „érdemiek és produktívak” voltak, melyek során megpróbáltak kiutat találni a négy évig tartó háborúból. Volodimir Zelenszkij arról is beszélt, hogy a közeljövőben újabb fogolycserére számít Oroszországgal
Az ukrán elnök tavaly februárban az NBC-nek adott interjújában még arról beszélt, hogy a teljes körű invázió kezdete óta 46 ezer ukrán katona halt meg, és 380 ezer megsebesült.
A Le Monde beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. azt is mondta, hogy Oroszországnak további 800 ezer embert kellene feláldoznia két év alatt, ha katonailag meg akarná hódítani Kelet-Ukrajnát.
Ukrajna keleti részének meghódítása további 800 ezer halottba kerülne nekik
– jelentette ki az ukrán elnök.
„Ehhez minimum két évre lesz szükségük, nagyon lassú előrehaladással. Szerintem nem fognak olyan sokáig kitartani” – tette hozzá.
Míg a második világháború óta a legvéresebb fegyveres konfliktus az európai kontinensen közel négy év alatt feltehetően több százezer halálos áldozatot követelt mindkét oldalon és több millió ukrán menekült külföldre, Zelenszkij azt közölte, hogy ukrán oldalon a hivatalos halálos áldozatok száma 55 ezer katona.
„Ukrajnában hivatalosan a csatatéren megölt katonák száma, függetlenül attól, hogy hivatásosok vagy mozgósítottak, 55 ezer. És sokan vannak, akiket Ukrajna eltűntnek nyilvánított” – mondta.
„Az amerikai elnök kompromisszumokkal akarja leállítani ezt a háborút.
Támogattuk a javaslatait, de nem lehet kompromisszumot kötni a saját szuverenitásunk kérdésében”– hangsúlyozta.



