Orbán Viktor négy nagy veszélyt nevezett meg Miskolcon, miközben üzent a tiszásoknak is
Szombat délután Miskolcon tartott kampánybeszédet Orbán Viktor miniszterelnök, akit több ezren biztosítottak támogatásukról.

Orbán Viktor üzent a tiszásoknak Miskolcon: háborúellenes nemzeti egységre buzdított
Péntek este még Szentendrén beszélt Orbán Viktor, ahol úgy fogalmazott, hogy „kutya nehéz négy év” van a kormány mögött. Most azzal folytatta, annak ellenére, hogy négy éve élünk a háború árnyékában, ami a gazdaságot megviseli, továbbra is Magyarország Európa legbiztonságosabb országa.
Kellő szerénységgel mondhatom, hogy a háború árnyékában visszaadtuk a 13. havi nyugdíjat, amit a balosok elvettek, sőt, felépítjük a 14. havit is
– mondta, hozzátéve, hogy a családosok felé is el tudnak számolni. Az elmúlt négy évben meg tudták duplázni a családi adókedvezményt, bevezették azt, ami nincs sehol máshol a világban, hogy az életük végéig szja-mentesek az édesanyák. De elindították az Otthon Startot is, Orbán szerint nincs még egy olyan ország, ahol a fiatalok ilyen lehetőséget kaptak volna az otthonteremtésre.
A mamahotel nem kényszer többé, aki akar, marad, aki nem, az a saját lábára állhat
– mondta a miniszterelnök, aki Szentendrén a fix 3 százalékos hitellel kapcsolatban tett nagy bejelentést, amikor közölte, hogy azt tervezi a kormány, kiterjeszti a külföldön dolgozó fiatalokra.
A kormányfő szerint a következő négy év a veszélyek korszaka lesz. Négy nagy veszélyt nevezett meg:
- a háború közelebb jön, hiába akarnak az amerikaik békét, az igazság az, hogy az európaiak és a ukránok folytatni akarják,
- olajblokáddal kell szembenéznünk, mivel az ukránok elnöke úgy döntött, hogy elzárja a Barátság kőolajvezetéket. Ez ugyan 1000 fontos benzinárat hozhatott volna a nyakunkba, de ezt kivédték, illetve azt is megakadályozták, hogy dráguljon az üzemanyag,
- azzal is szembe kell nézni, hogy az iráni háború az egész világban felhajtja az árakat,
- ott van Iránban négymillió afgán menekült, Brüsszelen már tanácskoztak is róla, hogy mit tesznek, ha megindul a migránsáradat.
Orbán ezzel együtt úgy véli, van okunk az önbizalomra, a migrációval szemben megvédtük magunkat, még úgyis, hogy minden nap egymillió euró büntetést kell fizetnünk. Magyarország egy olyan ország, ahol csak mi, magyarok mondhatjuk meg, meg kivel élünk együtt, és „mi leginkább saját magunkkal akarunk”.
Fegyvernepperek, energiacégek és a bankárok – ők a háború kutyái
A kormányfő szerint miközben az összes európai országban megszorítások vannak, Magyarországon képesek voltak nyugdíjakat emelni. Erre a rejtélyre egy válasz van, hogy nem adták oda a magyarok pénzét az ukránoknak. Épp ezért a választás nagy kérdése, hogy olyan kormánya lesz-e az országnak, amely nemet tud mondani, hogy az itt megtermelt vagyont itthon használja fel.
Ugyanakkor világossá tette, hogy a háború mögött mindig vannak olyanok, akiknek megéri, ők a háború kutyái. „Mind a hármat látom már, itt vannak a fegyvernepperek, itt vannak a nagy energiacégek és a bankárok.”
A háború legnagyobb nyertese a Shell, nem véletlen, hogy a Shell volt alelnöke ott van a Tisza Pártban, akinek feladata az orosz energiáról való leválás, hogy aztán a Shell nyerjen rajta. De az sem véletlen, hogy az ellenfél árnyékkormányában ott van az Erste képviselője is. A legnagyobb veszély szerinte, ami az unokáinkat fenyegeti, az a háborús eladósodás.
Ez úgy történik, hogy a háború kutyái a háború folytatása mellett döntenek, de pénzük nincs
– mondta a miniszterelnök, aki emlékeztetett rá, hogy eddig odaadtak az ukránoknak 200 milliárdot, felvettek további 90 milliárd euró hitelt, majd ott van még az asztalon 800 dolláros és 700 dolláros csomag. Erre mind hitelt fognak felvenni, azonban a kormányfő szerint ezt az ukránok nem tudják majd visszafizetni, ezért még az unokáink is fizetni fogják a terheit.
Orbán arról is beszélt, nem gondolja azt, hogy egy tiszásnak elment volna az esze, és háborút akarnak, de nem az a kérdés, hogy ki akar háborút és ki nem, hanem, hogy ki az, aki ki tud maradni.
Keményen fogunk harcolni, mert a gyerekeink és unokáink jövőjéről van szó
– mondta, hozzátéve, hogy becsületbeli kötelesség is ez, ha nem győzünk, elveszítjük a családok megbecsültségét a fiatalok is elvesztik a reményt. Hangsúlyozta meg kell védeni a munkahelyeket, több mint egymillió munkahelyet hoztak létre az elmúlt 16 évben. Azt is el fogják érni, hogy a munkának meg legyen a becsülete és vállalják, hogy néhány éven belül egymillió forint legyen az átlagkereset Magyarországon és ötmillió foglalkoztatott.
Orbán szerint azért sikerült az elmúlt négy évet végigküzdeni, mert volt nemzeti egység. Ez az oka annak, hogy a korábbi vezetők nem voltak képesek kimaradni a háborúból. Ezért arra van szükség, hogy a 2022-ben kötött szövetséget megújítsák a választókkal. „Kérjük meg a tiszásokat, az egyetlen biztos választás a Fidesz, Magyarország érdekében szavazzanak a biztonságra” – üzente a kormányfő.


