BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vlagyimir Putyin gépe leszállt Pekingben: szerdán tárgyalnak Hszi Csin-pinggel – most tényleg nagy a tét

Az orosz elnök kedden megérkezett Pekingbe állami látogatásra. Vlagyimir Putyin Hszi Csin-ping kínai elnökkel fog tárgyalni.

Vlagyimir Putyin orosz elnök helyi idő szerint kedden este megérkezett Pekingbe, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására állami látogatáson vesz részt – jelentette a kínai állami média.

Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin megérkezett a kínai csúcstalálkozóra / Forrás: TASZSZ

A kínai külügyminisztérium közlése szerint Putyin szerdáig tartózkodik Kínában, ez sorban a 25. ottani látogatása. A két államfő a tervek szerint áttekinti a kétoldalú kapcsolatokat, az együttműködés különböző területeit, valamint nemzetközi és regionális kérdéseket.

Az idei év a kínai–orosz stratégiai együttműködési partnerség létrehozásának 30. évfordulója, valamint a jószomszédi és baráti együttműködésről szóló szerződés aláírásának 25. évfordulója is.

Hszi Csin-ping kínai elnök korábbi nyilatkozataiban kiemelte: Kína és Oroszország „egymástól elválaszthatatlan jó szomszédok”, „a nehéz időkben is egymás mellett álló igaz barátok”, valamint „egymás sikerét segítő partnerek”.

 

Bekövetkezett Vlagyimir Putyin rémálma: a kínai elnök levette róla a kezét? – „Megbánhatja, hogy megtámadta Ukrajnát”

Hszi Csin-ping a múlt heti tárgyalásaikon azt mondta Donald Trumpnak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök végül megbánhatja Ukrajna lerohanását – derül ki abból a Financial Times-cikkből, ami a pekingi csúcstalálkozóról készült amerikai értékelést ismerő személyek elmondására alapoz.

Az orosz–ukrán háború kapcsán Hszi megjegyzése messzebb ment, mint korábban, legalábbis a pénzügyi lap egyik forrása szerint a kínai vezető eddig még nem adott értékelést Putyinról és a háborúról.

Hszi megjegyzése akkor hangzott el, amikor Oroszország Ukrajna elleni háborújában négy év után patthelyzet állt be, különösen mivel Kijev hatékonyan kezdte használni a dróntámadásokat az orosz erők és célpontok ellen. Putyin 2022 februárjában indította meg Ukrajna invázióját, három héttel azután, hogy Kínába látogatott, ahol Hszivel korlátok nélküli partnerséget jelentettek be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.