BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dávid Ilona: Alternatíva lehet a vasút a közúti közlekedéssel szemben

Ehhez szükség van a vasút digitalizációjára, a járműpark további korszerűsítésére és a szakképzett munkaerő megszerzésére, megtartására - mondta Dávid Ilona, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a HUNGRAIL Vasútakadémia tavaszi konferenciájának megnyitóján csütörtökön Budapesten.

A célok elérése érdekében növelni kell a vasúti forgalom részarányát, valamint a jelenleg 3500 kilométeres villamosított szakasz hosszát – jelentette ki Dávid Ilona.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára elmondta, hogy a MÁV Zrt. és a GYSEV együttesen több mint 40 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a magyar tulajdonban lévő vasúttársaságok árbevétele 2017-ben meghaladta a 600 milliárd forintot, az alágazatnak a központi költségvetés tavaly a fejlesztésekre és a bevétellel nem fedezett költségek megtérítésére 300 milliárd forintot biztosított.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.