Logisztika

Minden eddiginél többen fordultak meg a budapesti reptéren

Most először haladta meg az utazók száma egyetlen hónap alatt a másfél millió embert. A forgalom növekedésében továbbra is vezető helyen szerepel a Wizz Air és a Ryanair, de a négy észak-amerikai hosszútávú járat is várakozáson felül tejesített a nyári utazási szezonban.

Pontosan 1 512 923 utas fordult meg a Budapest Airport termináljain idén júliusban. A tavalyi év hasonló időszakához képest ez 13,8 százalékos forgalomnövekedés, az év első hét hónapjában 8 377 569 utasa volt a budapesti repülőtérnek (ennyi utas 2013-ban még egész évben volt), ami eddig 14,7 százalékos növekedésnek felel meg az év eleje óta.

A forgalom növekedése számos, egymást segítő tényezőnek tudható be:

  • egymás érik a rangos könnyűzenei fesztiválok,
  • kedvező a külföldiek számára a forint/euró árfolyam
  • és júliusban rendezték a Forma-1-es Magyar Nagydíjat is.
  • Fotó: Budapest Airport

    A Budapest Airport közleményében kitér rá, az utasforgalom növekedése immár három és fél éve töretlenül a kétszámjegyű kategóriában található. Ebben az is közrejátszik, hogy a Budapest Airport évek óta jelentős erőfeszítéseket fordít újabb légitársaságok Budapestre „csábítására”. Idén először fordult elő, hogy egyszerre négy észak-amerikai célállomásra lehet közvetlenül eljutni Budapestről:

    a lengyel LOT heti négyszer repül New Yorkba és kétszer Chicagóba, az American Airlines Philadelphiába repül naponta és a hét minden napján közlekedik Torontóba az Air Canada Rouge.

    Emellett más hosszútávú járatokon is tapasztalható a bővülés, hiszen a Qatar Airways a múlt héttől majdnem kétszeres befogadóképességű Airbus A330-ast közlekedtet délutánonként a korábbi A320-as helyett, sőt hetente négyszer még egy késő esti járatot is beállított Doha irányába.

    Fotó: Budapest Airport

    A hagyományos európai és földközi-tengeri nyaralóhelyek felé is jelentősen bővült a forgalom.

    Rendkívül népszerűek a spanyol, a görög, a portugál és az olasz tengerparti városok, és kezd visszatérni a törökországi Antalya is a top-ligába.

    Különösen nagy öröm a számunkra, hogy a légiközlekedés minden szektorában látványos a fejlődés, a budapesti repülőtér növekedési üteme két és félszeresen meghaladja az európai repülőterek átlagát és a régióban is kiemelkedőnek számít – jegyezte meg Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette,

    éppen emiatt igyekszünk felgyorsítani a repülőtéri infrastruktúra fejlesztési tervek megvalósítását, amilyen gyorsan csak az engedélyeztetési eljárások ezt lehetővé teszik.

    Arra is emlékeztetett, hogy a repülőtér különböző promóciókkal igyekszik az utasok kedvében járni, a parkolástól kezdve egészen a duty free üzlettel közösen szervezett akciókig.

    liszt ferenc repülőtér utasforgalom rekord
    Kapcsolódó cikkek