Logisztika

Elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány

A korszerűsítés után a lajosmizsei és a veresegyházi vonalon 15 perces időközönként, a mostaninál sokkal gyorsabban járhatnak majd vonatok.

Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészítéséről döntött a kormány, a Budapest Fejlesztési Központ irányításával elkezdődhet a lajosmizsei, a veresegyházi elővárosi vasútvonal, valamint a Kőbánya felső-Rákosliget közötti vonalszakasz átfogó fejlesztésének előkészítése, és tervezése – közölte a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.

Kiemelték, a korszerűsítés után a lajosmizsei és a veresegyházi vonalon 15 perces időközönként, a mostaninál sokkal gyorsabban, óránként akár 80-120 kilométeres sebességgel is járhatnak majd a vonatok.

Budapesten és környékén az elmúlt 10 évben negyedmillióval nőtt az autók száma, a fővárosban tízből hat ember közlekedik közösségi közlekedéssel, ezt az elővárosokból ingázók közül tízből csak hárman választják.

A főváros és elővárosainak levegőszennyezését, valamint a bevezető és a belvárosi utak zsúfoltságát a fenntartható és környezetbarát vasúti közlekedés arányának növelésével lehet csökkenteni.

Rámutatnak arra, hogy az elővárosi vasútvonalak közül a lajosmizsei az egyetlen nem villamosított, a vonal nagy részén 40 kilométer/órás a sebességkorlátozás. Az egyvágányú pálya még a jelenlegi állapotában is kihasznált, ezért a fejlesztési lehetőség óriási.

A fejlesztés nyomán a BFK számításai szerint az utasszám akár három-négyszeresére is növekedhet, amit a mainál sokkal sűrűbb, a vonal belső szakaszán akár 15 percenként egymást követő szerelvényekkel lehet majd kiszolgálni.

Kőbánya-Kispest és Lajosmizse között 80-120 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd a vonatok. A tervek szerint nemcsak a vasúti pálya, de a környezete és az állomások is megújulnak.

A Budapest Fejlesztési Központ ugyanis akadálymentesített vasúti megállókat, új P+R és B+R parkolókat tervez. A vonatközlekedés a fővárosban az Üllői útnál nem csak a főutat, de az 50-es villamos útvonalát is szintben keresztezi, ezt az akadályt ki kell iktatni, már csak a vonal villamosítása miatt is – írják a közleményben.

Fotó: VG

A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon a lajosmizseihez hasonló léptékű infrastrukturális fejlesztésre van szükség. A korszerűsítés nyomán a jövőben Vácról Veresegyházon át fél óránként, a Veresegyházát követő szakaszon negyedóránként indulhatnak majd a vonatok Budapestre.

Két új megálló is épül majd, az egyik a Marcheggi hídnál – a váci, veresegyházi, az esztergomi vonal és a külső körvasút találkozásánál -, a másik pedig Veresegyházon, a Medveotthon közelében.

A Budapest-Hatvan és Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon a tervezett vasútfejlesztések közül kiemelkedik a Budapest-Hatvan, és a Budapest-Szolnok-Újszász vasútvonal közös szakasza. A Budapest Fejlesztési Központ célja az, hogy a Keleti pályaudvartól Pécelig és Gyömrőig 15 perces járatsűrűség legyen biztosítható.

Ehhez Budapesten harmadik vágányt kell építeni a Keleti pályaudvar és Rákosliget között – közölte a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.

BFK vasútfejlesztés MÁV
Kapcsolódó cikkek