Logisztika

A Magyar Közút támogatja a kísérleti projektek megvalósítását

A program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. néhány évvel ezelőtt kísérleti út- és hídépítési programot hirdetett meg. A program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon – derül ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményéből.

A program keretében lehetőség nyílik közútépítésben vagy fenntartásban korábban nem alkalmazott új építési anyagok, illetve új technológiák, eszközök minősített körülmények között történő kipróbálására az országos közúthálózat egyedileg meghatározott szakaszain.

Az ígéretes újítások széleskörű alkalmazását megelőzően szükséges az adott anyag vagy technológia alkalmazásával kapcsolatos szakmai tapasztalatok gyűjtése, amihez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai révén biztosítja a szakmai hátteret.

Az állami tulajdonban lévő, országosan 32 ezer kilométernyi közúthálózatot üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan fejleszti gépparkját és igyekszik a legújabb, legmodernebb technikai megoldásokat alkalmazni a kezelésébe tartozó szakaszokon.

Ennek szellemiségébe illik bele ez az egyedülálló program, amely lehetőséget biztosít a hazai szakemberek és vállalkozások számára, hogy találmányaikat és innovatív megoldási javaslataikat éles környezetben tesztelhessék, amelyhez ráadásul támogatási forrásokra is pályázhatnak.

Az egyes kísérleti programok kivitelezését követően hosszú távú mérnök és laborfelügyelet kíséri figyelemmel az egyes fejlesztések meghatározott paramétereit és vizsgálja a közlekedési, fenntartói, környezetre gyakorolt stb. hatásait.

Az így gyűjtött fenntartói tapasztalatok alapján, tehát minősített vizsgálatok, szigorú megfelelési paraméterek ellenőrzését és igazolását követően derülhet ki az adott innováció széleskörű alkalmazhatósága.

A gyakorlatban igazolt, nemzetgazdasági és szakmai szempontból egyaránt hasznos fejlesztések számára pedig így nyílhat meg az út a széleskörű elterjedés előtt.

Ennek a programnak a keretében többek között már elkészült az M30-as autópálya hejőkeresztúri pihenőhelyén, az M3-as autópálya felé vezető oldalon egy automatikus működésű tengelysúlymérő állomás, amellyel a tehergépjármű vezetők maguk is ellenőrizhetik járművük tengely- és kerékterhelését, valamint a terhelés esetleges aszimmetriáját.

A fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság, valamint környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő projektek is megvalósítás alatt állnak: például a vizes bázisú burkolatijel festését célzó projekt, a visszanyert anyagok felhasználásával készült, energiatakarékos és kedvező szénlábnyomú pályaszerkezet alkalmazása, faforgács és cement keverékéből gyártott hangfogó falak felújítása, és elsőre talán furcsának hangzó, üveghulladékot felhasználó aszfalt terítése.

Utóbbi technológiát a 7-es főút Martonvásár külterületéhez közeli, mintegy 700 méteres szakaszán alkalmazták eddig.

Az üveget ugyanis széles körben lehet újrahasznosítani, ezek között az építőipar olyan terület, ahol az üveg kedvező tulajdonságai jól kihasználhatók.

Illusztráció. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A martonvásári szakaszba 10, illetve 15 százaléknyi üvegőrleményt kevertek az aszfalthoz, emiatt a magas tartalom miatt a kopórétegben szemmel is jól látható a csillogó üvegőrlemény.

A külső szemlélők számára szintén látványos a Gárdonynál megvalósuló napelemes útburkolat,

amellyel a LED-es közvilágítást vagy elektromos autó töltését lehet majd megvalósítani olyan helyeken, ahova drágán lehetne csak kiépíteni az áramellátást.

Útüzemeltetési szempontból is vannak olyan kísérleti projektek, amelyeket később akár szélesebb körben is alkalmazhatnak majd a szakemberek, ilyen például az instant hidegaszfalt vagy a 3D szálerősített aszfalt alkalmazása, szintén fontos beruházás lehet még a csatornafedlapok, víznyelőrácsok rögzítését célzó, gyorsított mono-blokk eljárás.

Nagyon innovatív és már most pozitív a szakemberek tapasztalata a mikrohullámmal történő forgalomszámlási kísérleti projekt kapcsán is.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a szakmai zsűri (kísérleti építési bizottság) a program elindítása óta eddig 23 pályázatot fogadott be.

Ebből 3 projektet zártak le, 2 kivitelezés, 11 monitoring, míg 7 kivitelezési szerződés előkészítés alatt áll.

A társaság bízik abban, hogy a fenti projektek sikere nyomán a jövőben számos olyan technológiát alkalmazhat, amelyet ennek a programnak köszönhetően hazai vállalkozások és szakemberek fejleszthettek ki, és amelyek által a közvagyon üzemeltetésére, fenntartására, felújítására fordított forrásokat még hatékonyabban tudja felhasználni.

technológia innováció Magyar Közút Nonprofit Zrt úthálózat projekt
Kapcsolódó cikkek