Logisztika

A Wizz Air nem gondolkodik elbocsátásban

A több mint négyezer fős Wizz Air légitársaság arra készül, hogy a forgalma hullámvasútra kerül, de a leépítés nincs napirenden.

A magyarországi útvonalhá­lózat kevesebb mint 10 százalékát adja a teljes Wizz Air-hálózatnak, így, bár a hazai korlátozások természetesen érintik a vállalat működését, a légitársaság számára a más piacokon nyíló lehetőségek kiegyensúlyozzák az esetleg kedvezőtlen magyarországi hatásokat – kommentálta a légitársaság a Világgazdaság megkeresésére a szeptemberi határzár várható üzleti következményeit. Azt is jelezték, hogy nem kaptak előzetes tájékoztatást a tervezett kormányzati intézkedésekről. Folyamatosan nyomon követik a hazai és a más országokban bevezetett lépéseket, és ha szükséges – például, ha a magyarországi határzárat meghosszabbítják – meghozzák a megfelelő döntéseket, alkalmazkodva a környezethez.

A Wizz Air ugyanakkor agilisnek nevezte eddigi üzletpolitikáját a járványhelyzetben, hiszen az elmúlt fél évben tíz bázist nyitott, a menetrendjét pedig több mint 240 útvonallal bővítette. Ebből is látszik, hogy a magyar gyökerű társaság nem kíván bezárkózással reagálni a világjárványra.

Ezzel együtt az újonnan bevezetett magyar szabályozások meglátszanak a cég kínálatán: a Wizz Air 73-ból mindössze 12 destinációt tart fenn. Hogy a magyarországi utasok a nyaralóhelyekről hazatérhessenek, szep-tember 1–6. között először kisebb mértékben csökkenti kapacitásait a budapesti és a debreceni vonalakon, majd szeptember 7–30. között nagyobb fokú járatcsökkentés lesz, ekkortól csak a legkeresettebb úti célok maradnak elérhetők. A légitársaság hangsúlyozta: nem vezet be különleges eljárást a hazatérni kívánó magyar utasoknak.

Lapunk kérdésére a vállalat elmondta, hogy

több mint 4000 embert foglalkoztat, és nem készül leépítésre.

Ezt a kedvező forgatókönyvet részben alátámasztja, hogy a mostani rendkívüli állapotok közötti nyári szezonban a tavalyi hasonló időszak kapacitásának mintegy 80 százalékát tudta üzemeltetni, miközben a nagyobb nemzetközi repülőtársaságok a korábbi teljesítményüknek csak a 40-50 százalékát.

Fotó: AFP

Viszont az ősszel és a télen a 80 helyett már 60 százalékos kapacitással számol a Wizz Air, és nem zár ki további járattörléseket sem. A 130 gépből álló és átlagosan 5,4 éves flottájának egy részét újra parkoltathatja, ezzel is csökkentve az üzemelési költségét. Az optimista jövőképet ez sem rontja: a légitársaság továbbra is biztos abban, hogy nyertese lesz a koronavírus-járvány miatt kialakult krízisnek.

A járvány terjedését és az egyes államok által erre adott válaszokat nem lehet előre megjósolni, de a forgalom várhatóan hullámvasútszerűen alakul

– jelezték előre.

A magyarországival megegyező korlátozás a Wizz Air piacai közül csak kevés helyen van érvényben. Az egyes országokban a koronavírus elleni védekezés a helyi hatóságok kezében van, ők hozzák meg az általuk szükségesnek vélt óvintézkedéseket.

A Wizz Air minden esetben a helyi szabályok szerint jár el. Ennek kapcsán rámutattak, hogy a légitársaságoknak és az utasoknak is sokat segítene, ha európai szinten összehangolnák a védekezési intézkedéseket. Tapasztalataik szerint „jelenleg nincs két olyan ország a Wizz Air hálózatában, ahol ugyanolyan intézkedések lennének érvényben a vírus megfékezésére”.

COVID-19 légiközlekedés határzár koronavírus járvány Magyarország Wizz Air szeptember forgalom
Kapcsolódó cikkek