Logisztika

A magyar állam visszaszerezné a budapesti repülőteret

A kormány célja, hogy a több szempontból is stratégiai jelentőségű repülőtér ismét magyar kézbe kerüljön.

Ismét többségi tulajdonos lenne a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben a magyar állam – írja a Magyar Nemzet. A kormány célja, hogy a több szempontból is stratégiai jelentőségű repülőtér ismét magyar kézbe kerüljön.

A repteret üzemeltető Budapest Airportot 2005-ben adták el. A külföldi tulajdonossal kötött koncessziós szerződés 75 évre szól.

A kormány 2010 után is megpróbálkozott a nagyobb tulajdonhányad visszaszerzésével, akkor sikertelenül.

Fotó: BUD.hu

A koronavírus-járvány világszerte drasztikus mértékben vetette vissza a légi közlekedés teljesítményét. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a tavalyelőtti, 16 milliót felülmúló rekordértékhez képest 2020-ban háromnegyedével kevesebb, 3,8 millió utas fordult meg.

Az üzemeltető jelenlegi tulajdonosai között a szakmai befektető mellett profitorientált befektetési és nyugdíjalapok is megtalálhatók, amelyek a jelenlegi helyzetben nyitottak lehetnek az értékesítésre.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a többségi tulajdon megszerzésének előkészítését Palkovics László innovációs miniszter viheti véghez.

Budapest magyar tulajdon Ferihegy repülőtér többségi tulajdonos Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Kapcsolódó cikkek